A parlament nyári szünet előtti utolsó ülésnapján több mint húsz előterjesztésről szavaznak a képviselők, köztük a közvéleményben is hangos visszhangot kiváltó jogszabályokról. Így a kínai Fudan egyetem alapítványának létrehozásáról és ingyenes vagyonjuttatásáról, a budai várnegyed bérlakásainak eladásáról, a melegellenes módosításokkal kiegészített pedofilellenes törvénycsomagról, valamint a szállás- és vendéglátók központi és kötelező minősítését lehetővé tevő jogszabályról.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb mint 30 ezer budapesti konzultált a kínai Fudan Egyetemről az elmúlt napokban. A hétvégén zárult lakossági konzultációban résztvevők legnagyobb része nem ért egyet, hogy a Diákváros ne azon a helyen épüljön, ahova most a kínai intézményt tervezik, de masszívan elutasítják a kampusz budapesti létrehozását is. Szinte minden válaszoló elutasítja, hogy hitelt vegyen fel az állam.
Szerző(k): Szabó DánielAz Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA magyar egyetemekre kellene fordítani a Fudanra szánt összeget Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi vezetője szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Fidesz a csütörtöki bizottsági ülésen nem támogatta a Párbeszéd javaslatát, hogy vonják vissza a kínai Fudan Egyetem építéséről szóló törvényjavaslatot - írja a Facebookon Szabó Tímea. A képviselő szerint ez furcsa ahhoz képest, hogy Orbán Viktor és Gulyás Gergely szerint a Fudan ügye nem áll készen a közéleti vitára, és semmi sincs eldöntve.
Szerző(k): Szász PéterReagált Kína budapesti nagykövetsége a hétvégi, Fudan budapesti campusának építése elleni és a Diákváros melletti tüntetésre, amelyen szerintük egyes budapesti politikusok rendkívül téves megjegyzéseket tettek Kínával kapcsolatban.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány támogatja, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet - nyilatkozta Gulyás Gergely a Mandinernek. Erre a 2022-es választás után kerülhetne sor. A kormány nem akar a néppel, így a budapestiekkel szemben sem, az akaratuk ellenére jót tenni.
Szerző(k): Domokos ErikaKarácsony Gergely azt javasolja az ellenzéki miniszterelnök-jelölteknek, hogy közösen írjanak levelet a kínai állami vezetőknek, amelyben világossá teszik, bármelyikük is lesz kormányfő 2022 után, nem kívánják megvalósítani a kínai Fudan-beruházást. Karácsony kormányváltás esetén pragmatikus viszonyt szeretne kialakítani Kínával, világossá téve, hogy Magyarország a nyugati politikai berendezkedés mellett kötelezi el magát.
Szerző(k): Domokos ErikaKülönös demonstrációt tartottak az elmúlt hetekben a kormány által minden fórumon támogatott, az ellenzék által minden módon támadott Fudan Egyetem ellen. A legtöbben nem amiatt támadják az intézmény budapesti kampuszát, mert a kínai propagandától és befolyásszerzéstől tartanak, hanem ellenzik, hogy a fiataloknak olcsó lakhatást biztosító Diákváros terhére építenék azt meg, valamint aggasztónak tartják, hogy az állam eladósodik Kína felé, hogy egy kínai egyetem épüljön kínai cégek által. Riport a szombati tüntetésről és a résztvevők gazdasági aggályairól.
Szerző(k): Nagy Martin