Július közepére összejött a Balatoni Hajózási Zrt.-nek (Bahartnak) az egymillió utas – közölte az MTI-vel a társaság. Tavaly két héttel később tartottak egymilliónál a balatoni hajókon és kompokon.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA rendőrök a közlekedésbiztonsági helyzet javítása és a szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében drónnal is figyelik a baleseti gócpontokat. A közzétett felvételek alapján az autósok rendszeresen figyelmen kívül hagyják a záróvonalat, és a szembejövő forgalom ellenére is előzéseket hajtanak végre.
Szerző(k): Sasvári MarcellVisszaesett a hagyományos márkás termékek fogyasztása, a boltok saját márkás termékeit keresik inkább a vásárlók.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonGőzerővel folytatódnak a kata szabályainak megváltoztatásával szemben indult tiltakozások, ráadásul a tüntetésre buzdító felhívások alapján úgy tűnik, hogy az érintettek egy része egyre dühösebb. Semmi jóra nem számítson, aki Budapesten közlekedni akar. Az autókat otthon lehet hagyni.
Szerző(k): Komócsin SándorHavi és éves összehasonlításban is megugrott a vényköteles gyógyszerek értékesítése Magyarországon, ezen belül elsősorban a szívgyógyszerekből vásároltak többet az emberek, mint korábban.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában messze elmarad az idegenforgalom az utolsó békeév, 2019 forgalmától. A nemzetközi szakmai szereztek azon aggódnak, hogy az általános infláció miatt az európai kisembereknek nem marad pénzük utazásra.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarországi áruházláncok forgalmán erősen érezhető volt a hőség, a vevők az ilyenkor keresett termékekből még a nyáron megszokott nagyobb mennyiségnél is többet vittek. Vannak egyértelműen szezonális termékek is, mint például a felfújható úszómedence.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Oroszország elleni nyugati szankciók egyik sajátos mellékhatása, hogy egyelőre elmarad az új 100 rubeles bankjegyek forgalomba hozatala, mert a külföldön gyártott pénzjegykiadó automatáknak "nem tetszik" az új bankó.
Szerző(k): Komócsin Sándor