Decemberben hat havi csúcsot ért el az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki publikációja alapján - írja az MTI. Decemberben a legmagasabb éves infláció az EU-ban Magyarországon volt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb statisztikai adat is megjelenik a következő héten, a legfontosabbak a novemberi infláció, a külkereskedelmi termékforgalom és az építőipar októberi, illetve a mezőgazdaság idei adatai, valamint az államháztartás központi alrendszerének november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban szeptemberhez hasonlóan októberben is 1,6 százalék, 2016 novembere óta legkisebb ütemű volt az infláció - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 2016 novembere óta legkisebb ütemű, 1,6 százalék volt az átlagos infláció szeptemberben, miután augusztusban még 1,9 százalékot mértek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielElsősorban az energiaárak csökkenése miatt alacsonyabb lett az előző havinál a fogyasztói árak éves emelkedésének októberi üteme az euróövezetben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAugusztusban a várt 3,2 százalék helyett 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaAugusztusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a németországi infláció a júliusi három havi csúcsról a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett előzetes adatai alapján - adta hírül az MTi.
Szerző(k): Domokos ErikaA vártnál valamivel erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban júliusban, de ez valószínűleg vajmi keveset módosít azokon a várakozásokon, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága ismét kamatot csökkent következő ülésén az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek kiéleződése miatt - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika