Nőtt a veszélyes termékekre vonatkozó bejelentések és intézkedések száma tavaly, az európai fogyasztók védelme érdekében létrehozott rendszerben részt vevő országok hatóságai több mint 2200 riasztást jelentettek, és közel 4500 esetben intézkedtek, ami 2018-hoz képest 10 százalékos, ötéves viszonylatban pedig 63 százalékos növekedés - közölte Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos sajtótájékoztatón kedden Brüsszelben az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaMájusban szinte fillérre pontosan ugyanannyit kért az Aldi egy kosárért, mint a Lidl.
Szerző(k): Komócsin SándorAz eperszedésre kihegyezett, otthon már hetek óta tűkön ülő vásárlók lerohanták a szedd magad akciókat meghirdető földeket, és visznek mindent, amit érnek - számolt be a G7.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóMintegy 500 ezer tonna lehet az idei gyümölcstermés az ültetvényeket ért fagykárok miatt a FruitVeB és az ÉKASZ (Északkelet-Magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács) előzetes termésbecslése szerint, miközben egy átlagos évben 800-900 ezer tonna gyümölcsöt szoktak betakarítani a gazdák. Áremelkedés is várható - közölte Apáti Ferenc az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMárciusban meglepően kevéssé csökkent a GKI konjunktúraindexe, az üzleti várakozások kissé romlottak, a fogyasztóiak változatlanok maradtak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterSokan keresik most azt a csodaszert, amellyel megvédhetik magukat és családjukat a betegségtől. Ezt kihasználva, számos vállalkozás hirdet a vírus elleni hatékony védelmet biztosító terméket. Mennyire lehet-e hinni az ilyen reklámoknak és egyáltalán lehet-e jogszerűen reklámozni a vírus ellen védő termékeket?
Szerző(k): Szepesi AnitaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a www.shopolo.hu weboldalon, valamint Facebook és Instagram posztokban az Antiseptic, illetve Antivirus elnevezésű terméket népszerűsítő vállalkozással szemben.
Szerző(k): Szepesi AnitaEnyhén nőttek az amerikai fogyasztók kiadásai januárban, több új autót vásároltak, többet költöttek élelmiszerre és szállodákra, de a kiadások emelkedésének lassú üteme valószínűleg nem pörög fel mindaddig, amíg fennáll az új koronavírus gyors terjedése miatti fenyegetés - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna