A hazai cégek felismerik ugyan a fiatal munkavállalók igényeit, de nem reagálnak megfelelően rájuk - derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Y és Z generációt vizsgáló komplex kutatásából. A 2000 fiatalt és 300 munkaadó céget megkérdezett felmérés szerint a munkaadók túlságosan magas elvárásokat támasztanak leendő munkavállalóikkal szemben, amivel elbátortalanítják a potenciális jelentkezőket. Cserébe a fiatalok nem lojálisak, de nem csak a kicsi fizetés miatt.
Szerző(k): Szabó DánielMárciusban 2488 céget alapítottak Magyarországon, ez a szám a 2019-es havi átlagot is meghaladja. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint a koronavírus-járvány hatása folyamatosan gyűrűzik majd be a statisztikákba, de azt is megjegyzik, hogy a cégalapítások magas száma a 2008-2009-es válság alatt is jellemző volt, sok munkáját vesztett alkalmazott döntött kényszerűségből vállalkozás indítása mellett.
Szerző(k): Domokos ErikaMegállapodás született a MÁV-nál az idei csoportszintű bérfejlesztésről, a vasúttársaság és az érdekképviseletek az egy évre kötött megállapodásban rögzítették, hogy a munkáltató 2020-ban átlagosan 10 százalékos keresetnövelést hajt végre - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaTovábbra is a részmunkaidős foglalkoztatási modellt alkalmazza az Aldi Magyarország, mert tapasztalataik szerint ez a legjobb megoldás a megfelelő létszámú munkaerő biztosítására - mondta Kulcsár Dénes, a társaság ügyvezető igazgatója a cég keddi sajtóbeszélgetésén.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyar munkavállalók állásukat biztosnak érzik, az újbóli elhelyezkedési esélyeiket pedig továbbra is optimistán ítélik meg; a megkérdezettek 72 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, és 76 százalékuk véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik, öt év múlva is működni fog - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre nő a közepes és nagyvállalatok fluktuációja a legérintettebb szektorokban. 2018-ban 36 százalék volt az átlagos fluktuáció, 2019-re már 41 százalék az előrejelzés. Azonban az átlagon belül erős szórás tapasztalható. A munkaerő-kölcsönzés jelentősen megdobja az adatokat – derül ki a HR-Evolution Kft. fluktuációbenchmark-kutatásából.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHagyják elszivárogni a munkaerőt az autóipari beszállítók, válaszul az ágazatban tapasztalható visszaesésre. A többség kivár, tömeges leépítést nem terveznek a következő fél évben, sőt, egy kis részük létszámot bővít – derült ki a HR-Evolution Kft. autóipari munkaerőpiac körkérdéséből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHatalmas a fluktuáció a lengyel vállalatoknál, ami komoly károkat okoz nekik. Három év alatt a 16-szorosára ugrott azok száma, akik évente búcsút intenek munkaadójuknak.
Szerző(k): Komócsin Sándor