Az elemzők eddig kevés figyelmet fordítottak arra, hogy Görögország esetleges bedőlése milyen hatással járna a kelet-közép-európai valuták árfolyamára. Most, hogy a görögök jövője egy hajszálon lóg, úgy látják, súlyos megrázkódtatást hozhat a régióban a dél-európai ország csődje.
Szerző(k): EconomxA globális befektetőknek egyre csökken a kockázati étvágya, különösen igaz ez az amerikai részvények esetében - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. Bár bíznak még a növekedésben, azonban egyre többen kezdenek félni is, s emiatt egyre több készpénzt tartanak.
Szerző(k): EconomxA Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa úgy határozott, hogy három hónappal elhalasztja a döntést arról, miként lehet a feltörekvő országok szavazati jogát növelni az intézetnél.
Szerző(k): MTI-EcoA pénzügyi válság óta nem látott mértékű tőkét vontak ki a befektetők a múlt héten a feltörekvő piaci alapokból, elsősorban Kínából menekült a pénz.
Szerző(k): EconomxNégy és fél hónapos mélypontjára zuhant a csütörtöki kereskedésben a forint árfolyama az euróval szemben. Az elemzők szerint ennek legfontosabb oka a kedvezőtlen nemzetközi hangulat, az európai kötvénypiac vesszőfutása, de más tényezők is kedvezőtlenül hatnak. Nem használ az MNB új programja sem.
Szerző(k): EconomxA feltörekvő piacokról a jelek szerint az elmúlt háromnegyed évben több tőke távozott, mint a 2008-2009-es válság során. Ez azt jelzi, igencsak törékeny a bizalom a legnagyobb feltörekvő piacok gazdaságai iránt - írja a Financial Times.
Szerző(k): EconomxItt az ideje, hogy a befektetők eladják az amerikai részvényeiket és a jobb hozammal kecsegtető feltörekvő piacok felé forduljanak - mondta Mark Mobius, a Magyarország egyik legnagyobb hitelezőjének számító Temlepton Asset Management elnöke. Amerika a vállalati profitok és a gazdasági növekedés terén is csalódást fog okozni.
Szerző(k): EconomxA jegybankok valószínűleg igyekeznek a negatív hozamú, amúgy is leértékelődő euróban lévő eszközeiktől megszabadulni, s ezzel hatalmas mennyiségű eurólikviditást zúdíthatnak a pénzpiacokra - állítják a nagy befektetési bankok elemzői.
Szerző(k): Economx