Az Emmi oktatásért felelős államtitkára átadta az állami felsőoktatási intézmények élére kinevezett kancellárok megbízóleveleit csütörtökön. Palkovics László a budapesti rendezvényen azt hangoztatta, hogy a három évvel korábban bevezetett kancelláriarendszernek köszönhetően az egyetemek jelentős része már jól működik.
Szerző(k): Szász PéterA kormány nem az Európai Bizottság (EB) által megadott, az általánosnál rövidebb, egy hónapos, hanem két hónapos határidő szerint válaszol a civil szervezetek átláthatóságát érintő kötelezettségszegési eljárásban érkezett bizottsági véleményre, és visszautasítja, hogy a bizottság "indokolatlan és hátrányos" módon tűz ki határidőket az országgal szemben - közölte az Igazságügyi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA nyugdíjprémium és a nyugdíjkorrekció kifizetésére csaknem 60 milliárd forintot költenek; átlagosan 20-23 ezer forint pluszt kaphatnak a nyugdíjasok novemberben. Karácsonykor pedig 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, amit ismét a postások kézbesítenek - hangzott el a csütörtöki kormányinfón.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írja az MTI az EMIH közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA CEU értetlenül áll a kormány újabb húzása előtt, amellyel növelte a törvényi bizonytalanság időszakát. Bár a CEU teljesítette az áprilisban módosított felsőoktatási törvényben megszabott feltételeket, a kormány mégsem akarja ezt az erről szóló megállapodás aláírásával elismerni. A CEU rektora szerint most megint egy olyan állapot állt elő, amikor egyáltalán nem világos, hogy milyen feltételeknek is kellene az intézménynek megfelelnie.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA parlament 2019. január 1-jéig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint kiemelt és azonnali megoldást igénylő probléma az ösztöndíjak kérdése, s azok megreformálása a családok számára is segítséget jelentene.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar kormány egyelőre nem írja alá a CEU fennmaradását biztosító megállapodást New York állammal, hanem egy évvel meghosszabbítja a megállapodásra adott határidőt. A CEU szerint ezzel a kormány meghosszabbítja a bizonytalanságot.
Szerző(k): Domokos Erika