Az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nő –közölte Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. Januártól 15 százalékos béremelés történik.
Szerző(k): Domokos ErikaAz egyetemi, főiskolai tanulmányi éveket nem minden esetben lehet figyelembe venni a nyugdíjjogosultság elbírálása kapcsán, mivel ehhez külön szerződést kell kötni. A Nők40-hez egyáltalán nem vehető figyelembe semmilyen felsőfokú tanulmányi időszak - hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHamarosan megjelenik a felsőoktatási felvételi tájékoztató, az érdeklődők a felvi.hu oldalon február 15-éig jelentkezhetnek a képzésekre.
Szerző(k): Csernátony CsabaTovábbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási, önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz.
Szerző(k): Rácz GergőA Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusa hétfői ülésén támogatta az intézményt jelenleg is irányító Rovó László rektori pályázatát. Az SZTE fenntartója, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány október 29-én tette közzé a vezetői pályázati felhívást. Erre a megadott határidő lejártáig egyetlen pályázat érkezett.
Szerző(k): Szász Péter„Nincs emelt szintű érettségid? Ne csüggedj, van még lehetőséged arra, hogy egyetemi hallgatóként kezdd a szeptembert!” - ilyen hirdetésekkel népszerűsítették a felsőoktatási szakképzéseket legutóbb, hogy bátorítsák azokat a fiatalokat is, akik nem érzik magukat elég felkészültnek ahhoz, hogy bármelyik tantárgyból emelt szintű érettségit tegyenek.
Szerző(k): Tér DiánaHétfőtől a kormányablakokban és a NAV-ügyfélszolgálatain is kötelező a védőmaszk viselése, noha a kormány eddig zárt térben nem rendelte azt el, csak a tömegközlekedési járműveken. A kormány szerint a magyar védekezés oltásalapú.
Szerző(k): Domokos ErikaKözel 4000 pázmányos hallgató és 500 oktató kap helyet a felépítendő campusban, 200 kollégista is elfér benne.
Szerző(k): Szepesi Anita