Megszavazta a parlament a alapítványi kezelésbe adott egyetemek finanszírozásáról szóló törvényt. A kormányhoz közeli kuratóriumokkal irányított alapítványok a következő öt évben 1630 milliárd forintot kapnak a költségvetésből - írja a Telex.
Szerző(k): Szász PéterA térség polgármestereinek, borászainak és értelmiségének segítségével új tudásközpont épül Tokaj-Hegyalján - mondta Stumpf István a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségén szombaton Sárospatakon.
Szerző(k): Szabó DánielBár a kormány kérésre nyilvánosságra hozta a közpénzből épülő Fudan Hungary Egyetem beruházási terveit, az iratokból kitakarták a számukra politikailag érzékeny információkat. A fővárosi önkormányzat a Direkt36 megkeresésére elmondta, hogy szerintük a kitakarásokon túl az ITM formailag sem teljesítette a közérdekű adatigénylésre vonatkozó szabályokat.
Szerző(k): Nagy MartinAz egyetemek év elején előterjesztett, 2700 milliárd forintos fejlesztési igényét támogatja a kormány, ennek első részét az év végéig átutalják az intézményeknek - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős miniszter, aki szerint az állam soha nem látott összeget, a GDP 1,7 százalékát költi 2022-ben az egyetemekre.
Szerző(k): Domokos ErikaA hatályos rendelkezések szerint jogszerűen nem kérhetnek védettségi igazolást a kollégiumok a diákoktól a NAIH szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóA főigazgatóval együtt oktatók is távoznak a bezárásra ítélt keszthelyi Georgikonról - értesült a Magyar Narancs. A lap szerint annak ellenére szüntetik meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) keszthelyi campusát, hogy a jövőre 225 éves Georgikonon magas színvonalú kutatómunkát végeznek, jól gazdálkodnak, oktatóinak 80 százaléka tudományos minősítéssel rendelkezik. Szeptemberben tüntetnek.
Szerző(k): Domokos ErikaMinden mutatójában javított a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorában, így 149 helyet előrelépve bekerült a világ 300 legjobb felsőoktatási intézménye közé. Ezzel a hazai egyetemek között a legelőkelőbb helyezést érte el, és így a második legtöbbet előrelépő európai felsőoktatási intézmény a TOP 500-ban szereplők között - írja közleményében az intézmény.
Szerző(k): Szabó DánielCsak a védettségi igazolvány bemutatása után lehet beköltözni több egyetemi kollégiumba. Azok a hallgatók, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, nem kaptak férőhelyet – tudta meg az Eduline. A felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium külön javasolja az intézményeknek, hogy ne fogadjanak oltatlan hallgatókat.
Szerző(k): Szabó Dániel