Kedden a hidegfront háta mögé kerülünk: a hét közepéig nagyrészt száraz, napos idő várható, de a Miskolc–Békéscsaba vonalán akár hózápor is előfordulhat. Csütörtöktől ismét megnövekszik a felhőzet.
Szerző(k): T. E.Hétfőn nagy területen esőre és viharos szélre kell számítani, a markáns hidegfront mögött az eddigiekhez képest jóval hűvösebb levegő érkezik, a hét közepén sok helyen fagy is valószínű.
Szerző(k): T. E.A jövő héten napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak, de a hajnali órákban mínuszokkal is találkozhatunk.
Szerző(k): EconomxCsapadékos napok jönnek, lesz ahol több, lesz, ahol kevesebb esőre számíthatunk, de sok lesz a felhő felettünk, és kissé hűvösebb is lesz a hétvégén.
Szerző(k): EconomxLehet, hogy a vízhiány miatt evakuálni kell Teherán lakóit - az iráni elnök erre a következtetésre jutott, miután lassan teljesen elfogy az ivóvíz. Ennek mikéntjéről azonban nem beszélt. Teheránt is megviseli a szárazság, évizedek óta nem látott aszály tombol.
Szerző(k): EconomxAmilyen kellemetlenek már a reggeli hőmérsékletek, olyan kellemesek a napközbeni értékek. Ez erre a hétre is igaz, komoly ködben lehet elindulni reggel, és ilyenkor semmi jót nem várunk, pedig az időjárás tesz róla, verőfényes napsütésben lesz ma részünk.
Szerző(k): EconomxA Central Parkban 4,57 centiméternyi eső esett, ami megdöntötte az 1917-es 4,17 centis rekordot.
Szerző(k): EconomxEgyáltalán nem mindegy, mikor használjuk a menetfényt és mikor a tompított fényszórót autózás közben. Van, amikor kötelező magasabb fényerőre kapcsolni, és ha ezt elmulasztjuk, a pénzünk bánhatja.
Szerző(k): G. É.