Hatalmas különbségeket hozhat a munkaerőpiacon a mesterséges intelligencia és az automatizálás, erre hívta fel a figyelmet az ENSZ. A termelékenységnövekedés munkahelyek megszűnésével jár a feltörekvő és alacsony jövedelmű gazdaságokban, míg a fejlett országok kedvezőbb helyzetben vannak.
Szerző(k): EconomxMagyarország továbbra is köteles együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal – rögzítette a bíróság szóvivője, reagálva a magyar kormányfő kilépési szándékának deklarálására.
Szerző(k): Sándor ZoltánMiután elszenvedte az utóbbi évszázad egyik legerősebb földmozgását, az ázsiai országba több nemzetközi segély is elkezdett áramolni. Egyre csak nő az áldozatok száma és egyre durvábbak a károk.
Szerző(k): Sándor ZoltánEgy év alatt mintegy 10 százalékkal nőt az európai régióban a tbc-vel fertőzött gyermekek száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint.
Szerző(k): Z. B.Iránt teszi felelőssé a jemeni húszik újabb támadásaiért Donald Trump. Az amerikai elnök kijelentette, hogy Teherán fogja elszenvedni a súlyos következményeket a húszik minden egyes lövéséért. Irán szerint az elnök kijelentései meggondolatlanok és provokatívak, a vádak alaptalanok.
Szerző(k): G. É.Az ISIS afgán ágának médiaszárnyával bővítették az EU szankciós jegyzékét. Pénzeszközök és egyéb pénzügyi eszközök befagyasztásával kapcsolatos intézkedések is sújtják az unió speciális szankciós listára felkerülteket.
Szerző(k): S. Z.Elfogadta a Szejm azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében egyes határszakaszokon felfüggeszthetik a menedékjog iránti kérelmek benyújtásának lehetőségét.
Szerző(k): Z. B.Komoly döntést hozott Vilnius: az első uniós tagállamként kilép egy nemzetközi fegyverkorlátozási szerződésből.
Szerző(k): G. É.