Február végén rábólintott a lengyel parlament alsóháza „a Lengyel Köztársaság területén a külföldiek védelmére vonatkozó törvény” módosítására irányuló javaslatot. A javaslat bevezetné az instrumentalizáció fogalmát, amely egy olyan, másik ország általi cselekvésre utal, ami megteremti a lehetőségét a jogszerűtlen, akár az erőszakot sem kizáró határátlépés lehetőségét.
Ebben az esetben a belügyminiszter javaslatára a kormány felfüggeszthetné rendeletben, részlegesen és ideiglenesen, legfeljebb 60 napra, a menedékjog iránti kérelmek benyújtását. Az intézkedés a Szejm jóváhagyásával további 60 nappal meghosszabbítható – írja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos platformja, a ludovika.hu.
Ugyanakkor a törvényjavaslat bizonyos személyekkel szemben kivételt tenne, akikre így nem vonatkozna a korlátozás. Ilyen kivételezettek az egyedül érkező kiskorúak, a várandós nők, vagy az instrumentalizációt alkalmazó nemzet állampolgárai, feltéve, hogy velük szemben nem kell erőszakhoz folyamodni, amikor belépnek Lengyelország területére.
A tervezetet nagy többséggel szavazta meg a Szejm, így a kormánykoalíció több pártja és az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) is.
A törvényjavaslatot vegyesen fogadták nemzetközi szinten, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) például nemzetközi és európai uniós jogba ütközőnek minősített azt, mivel a hatályos jogszabályok szerint egyetlen menedékkérőt sem küldhetnek vissza olyan helyre, ahol üldöztetésnek vagy életét súlyosan veszélyeztető intézkedéseknek lehetnek kitéve.
Ugyan az Európai Tanács tavaly októberi ülésén szolidaritásukat fejezték ki Lengyelországgal az állam- és kormányfők, azonban hangsúlyozták, hogy a összhangban kell állnak az intézkedéseknek az uniós és nemzetközi joggal. Az Európai Bizottság is hasonló álláspontra helyezkedett, bár nem sokkal később már úgy nyilatkozott, hogy indokolt esetben el lehet tekinteni a jogszabályban foglaltaktól.
Kiderült, hányan kértek menedékjogot Magyarországon
Ugandai, gambiai, libériai, orosz, sőt még egy lengyel is akadt köztük.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna