Adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány önkormányzata, a tranzakció a hatósági jóváhagyások után zárulhat - közölte az NKM kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEurópában van két olyan ország, ahol a magyarországinál jelentősen olcsóbb az üzemanyag - írta a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóCsak a dízel autók műszaki átalakításával lehet elkerülni a belvárosi közlekedési tilalom bevezetését a levegő tisztán tartása érdekében Svenja Schulze német szövetségi környezetvédelmi miniszter szerint, a motorvezérlő szoftver frissítése ehhez nem elegendő - szemlézi az MTI a politikus egy szombati interjúját.
Szerző(k): Szabó DánielEric Depluet elnök-vezérigazgatót, aki az E.On törökországi üzletágának élén folytatja pályafutását, Kiss Attila követi az E.On Hungária Zrt. vezetésében 2018. június 1-jei hatállyal - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóTízéves története legaktívabb befektetési évét zárta 2017-ben az ALTEO, amely pénteki éves rendes közgyűlésén a részvényenkénti 16 forintos osztalék kifizetéséről döntött.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA vártnál lassabb ütemben emelkedtek márciusban a termelői árak Németországban.
Szerző(k): Szepesi AnitaA hazai háztartások 20 százalékában fával fűtenek, de míg az áram, a gáz és a távhő ára lejtmenetben van, addig a faanyag egyre drágább. A támogatás mértéke viszont alig változott, és nem is jut el a rászorulókhoz. Pedig épp a szegények fűtenek ezzel a módszerrel.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt napokban az E.On ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.On Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva. Az E.On ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben - adta hírül a társaság.
Szerző(k): Domokos László