Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére - jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter kedden Berlinben az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielKedden újra emelkedtek az európai földgázárak, mivel az orosz állami gázvállalat, a Gazprom több európai vezetéken, így a Magyarország ellátását biztosító Török Áramlaton is leállította vagy csökkentette a tranzitot. A gázpiacokat az is megijesztette, hogy az EU-s kormányok alternatív energiaforrások felé fordultak, és a fogyasztókat a gázfelhasználás csökkentésére ösztönözték.
Szerző(k): Szabó DánielA Kardoskúti Földalatti Gáztárolón a hidrogén termelő és bekeverő rendszer csőkapcsolati és építészeti kivitelezését a siófoki Vabeko Műszaki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végezheti, nettó 1 milliárd 52 millió forintért. A becsült ellenérték nettó 450 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaAz orosz pénzügyminisztérium azzal számol, hogy az olajtermelés a tavalyi 524 millió tonnáról idén 475,3 millió tonnára, 2023-ban pedig 472,8 millió tonnára csökken, ami a tárca szerint elsősorban azzal függ össze, hogy "egyes országok megtagadják az Oroszországgal való együttműködést az olajágazatban".
Szerző(k): K. Kiss GergelyNyilatkozatot kell tenniük azoknak az ügyfeleknek, akik augusztustól nem jogosultak egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásra, különben nem fogják őket ellátni - közölte az MTI-vel az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTíz évvel az építkezés megkezdése, és 5 évvel az eredetileg tervezett befejezés után a hálózatra kapcsolódott Dél-Korában egy új nukleáris termelő egység. A hosszú idő után, a kormányváltást követően bővülni tudott atomenergiás kereskedelmi flotta új, 25. tagját azonban még tesztelik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Unió és az Egyesült Királyság szankiójának része,hogy betiltotta az orosz kőolajat szállító hajók biztosítását. Ez komolyan korlátozhatja az orosz olajexportot, így több százezer hordó olaj sorsa forog most kockán.
Szerző(k): Tér DiánaEurópa nem csupán kőolaj és földgázellátása terén függ Oroszországtól, hanem a dízelüzemanyag területén is, és ebből a háromból kettő olyan, amelyben a két fél kiszolgáltatottsága egymásnak tartósnak látszik.
Szerző(k): Komócsin Sándor