A francia és a német vezetés feszült viszonya megnehezíti az EU új vezetőinek kiválasztását. A súrlódások nem újak, de a közelgő uniós csúcsértekezleten kifejezetten kínos vitához vezethetnek. A két ország első számú vezetője külön párbajt vív egymással.
Szerző(k): Komócsin SándorElpusztult a tölgyfacsemete, amelyet Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök közösen ültetett el a washingtoni Fehér Ház kertjében 2018 áprilisában a két ország barátságának jelképeként.
Szerző(k): Domokos LászlóVannak olyan európai bizottsági elnökjelöltek, akiknek az rontja megválasztási esélyeit, hogy nincsenek jóban a kelet-közép-európai régió országainak egyes vezetőivel, elsősorban Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével.
Szerző(k): Komócsin SándorAz európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői keddi rendkívüli, nem hivatalos brüsszeli csúcstalálkozójukon az Európai Bizottság következő elnökét illetően konkrét nevekről nem tárgyalt, csak a kiválasztás folyamatáról - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csúcs után. Merkel ismét kiállt Manfred Weber csúcsjelöltsége mellett, míg Macron a rendszer működését kérdőjelezte meg.
Szerző(k): K. Kiss Gergely"Semmilyen szövetség nem elképzelhető az Európai Néppárttal addig, míg ki nem teszik Orbánt" - mondta a francia elnök pártja listájának második helyezett EP-képviselője, Pascal Canfin a France Inter rádiónak A Renaissance nevű lista Macron Köztársaság Lendületben (LREM) nevű pártját, és kisebb szövetségesüket tömörítette - írja a euronwes.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElindult a kőkemény alkudozás arról, ki legyen az Európai Bizottság következő elnöke. Emmanuel Macron francia államfő már az európai parlamenti választás éjszakáján elkezdett telefonálni ez ügyben, vacsoravendéget fogad és együtt ebédel számos kollégájával.
Szerző(k): Komócsin SándorNem a legszebb arcát fogja mutatni a politika, amikor az EU vezetői az európai parlamenti választások eredményének tudatában elkezdenek alkudozni az unió vezető posztjainak elosztásáról. A legfőbb kérdés: megnyeri-e az Európai Bizottság elnöki tisztségéért folytatott versenyt Manfred Weber az Európai Néppárt jelöltje.
Szerző(k): Komócsin SándorEmmanuel Macron francia államfő az utolsó pillanatban tett erőfeszítéssel megpróbálja megelőzni, hogy a nacionalista jobboldal nyerje Franciaországban az európai parlamenti választást. Olyan gesztusokat tesz ennek érdekében, amelyeket eddig került. Friss adat, hogy az EP-választásokon vezet a Nemzeti Tömörülés.
Szerző(k): Komócsin Sándor