A francia kormány a jövő héten benyújtja a szövegtervezetet a legfelsőbb közigazgatási bíróságnak, azzal a céllal, hogy az év végéig alkotmányos legyen az abortuszhoz való jog. A kormány adatai szerint tavaly 234 ezer abortuszt hajtottak végre Franciaországban.
Szerző(k): Horváth TiborPárizs az elmúlt évben 180 fokos fordulatot vett az új tagok csatlakozásának engedélyezésével kapcsolatban. A francia elnök megítélése szerint az EU-hoz való csatlakozás folyamatának inkább politikai és kevésbé technikai jellegűnek kellene lennie.
Szerző(k): Horváth TiborTöbb ezren emlékeztek vasárnap az észak-franciaországi Arrasban Dominique Bernard-ra, akit két nappal ezelőtt egy helyi gimnáziumba halálra késelt egy radikális iszlamista, az iskola egyik volt tanulója. A támadást követően a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be az országban.
Szerző(k): EconomxIrán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah tagadja, hogy Teheránnak köze lenne a több száz halálos áldozatot követelő támadásokhoz.
Szerző(k): Horváth TiborMateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök elutasította a csúcstalálkozóról kiadni tervezett közös nyilatkozatnak azt a részét, amely a migrációval foglalkozott.
Szerző(k): Horváth TiborA résztvevők mind sikeresnek ítélték a 19 legnagyobb gazdaság, valamint az Európai Unió és immár az Afrikai Unió alkotta G20-ak vasárnap véget ért újdelhi csúcstalálkozóját.
Szerző(k): Economx.huA francia elnök kiáll amellett, hogy nem lehet orosz zászló a 2024-es párizsi olimpián, ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) indítványozta, hogy az orosz és belorusz sportolók semleges státuszban elindulhassanak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA francia elnök hétfőn kijelentette, hogy a regionális vonatokra vonatkozó olcsó havi előfizetések német mintájú rendszerét szeretné bevezetni a saját országában.
Szerző(k): Horváth Tibor