Jóllehet az európai uniós tagországok között nincs egyhangú egyetértés az EU migrációs paktumával kapcsolatban, a miniszteri szinten már jóváhagyott javaslattal tovább lehet lépni minősített többségre épülő döntéshozatallal – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök pénteken Granadában.
Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek informális találkozóját követően Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök megerősítette, hogy elutasította a csúcstalálkozóról kiadni tervezett közös nyilatkozatnak azt a részét, amely a migrációval foglalkozott.
Orbán Viktor kormányfő már az értekezletre érkezve jelezte, hogy nincs esélye semmilyen megállapodásnak azt követően, hogy az egyhangúságról szóló korábbi megegyezést követően miniszteri szinten minősített többséggel erőszakolták át a paktum szövegét. Morawiecki elmondta azt is, hogy granadai kétoldalú találkozóin megértést tapasztalt tárgyalópartnerei részéről a lengyel aggályok iránt.
Macron: nincs szükség egyhangú döntésre
Záró sajtótájékoztatóján Macron úgy foglalt állást, hogy bár Magyarország és Lengyelország a találkozón megismételte elutasító álláspontját az uniós migrációs politikával kapcsolatban, de ez még nem jelenti azt, hogy blokkolnak egy olyan döntést, amelynek minősített többséggel kell megszületnie, nem pedig egyhangúlag. Úgy vélte, a miniszteri szinten elfogadott javaslat további pontosításával mindenképpen előre lehet haladni, konkrét lépéseket lehet tenni a paktummal.
Macron egyúttal üdvözölte, hogy az Európai Bizottság olyan tervezeteket dolgozott ki, amelyek lehetővé teszik a migránsokat kibocsátó államok, illetve a tranzitországok segítését. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a találkozó után úgy nyilatkozott: érti Magyarország és Lengyelország aggályait, de Olaszország pozíciója az eltérő földrajzi adottságok miatt különbözik az övéktől. A legfontosabbnak szerinte azt kell tekinteni, hogy a migránsokat megakadályozzák az EU területére lépésben, és ebben a tekintetben az elfogadott paktum a korábbiaknál jobb intézkedéseket tartalmaz.
Meloni és Scholz külön csúcstalálkozója
Meloni Granadában különtalálkozót tartott Olaf Scholz német kancellárral, miután a múlt hónapban nézeteltérés támadt országaik között a földközi-tengeri mentőhajók német finanszírozása miatt. A mostani megbeszélésen mindketten elégedettségüket fejezték ki a migrációs paktum elfogadott változatával, és megegyeztek abban, hogy a jövő hónapban folytatják a személyes egyeztetést.
Scholz sajtótájékoztatóján azt is kijelentette: a paktum miniszteri szinten megszavazott változata már megkötöttnek számít, egy-egy tagország vétójával nem lehet blokkolni. A csúcstalálkozó másik témájával, a bővítéssel kapcsolatban Scholz úgy nyilatkozott: az EU-n belül is meg kell állapodni az új tagok befogadásához szükséges lépésekről.
Macron kijelentette, hogy a jelenleginél gyorsabban haladna a bővítéssel, de egyelőre még nem tartanak döntéseknél, hanem a következő időszak teendőit igyekeznek meghatározni. Úgy vélte, abban konszenzus mutatkozik az EU-tagállamok vezetői között, hogy az unióról alkotott egész geopolitikai kép gyökeres átalakuláson megy keresztül.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)