Kovács Zoltán államtitkár szerint ha az ügyben lett volna normális kapcsolatfelvétel, és pontosan elmondták volna, hogy az egyébként általánosan megfogalmazott következtetések és pénzvisszatartás feltételeiként miről kellene megállapodni, akkor a magyar kormány nem zárkózott volna ettől el. A magyar szándék szerinte mindig is nyilvánvaló volt.
Szerző(k): Horváth TiborA diplomás pályakezdők körében az átlagos nettó havi fizetési igény 263 ezer és 347 ezer forint között mozog, a legalább 10 évnyi szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók esetében pedig már 413 ezer és 591 ezer forintra emelkedik – gyűjtötte össze a Profession.hu. A legmagasabb kezdőbért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzettek kérhetik.
Szerző(k): EconomxAz ELTE közel 650 dolgozója írt közös állásfoglalást az egyetem vezetésének, amiben azt követelték, hogy emeljék az alapbéreket, azok ugyanis nemcsak európai vagy közép-európai, de magyarországi összehasonlításban is extrém alacsonyak.
Szerző(k): Horváth TiborLesújtónak nevezte Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kommunikációs vezetője, hogy a modellváltó egyetemek egyelőre nem vehetnek részt az Erasmus programokban. Az ELTE docense szerint ez olyan, mintha egy atombombát dobtak volna a felsőoktatásra.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy friss felmérés szerint az egyetemisták 55,3 százaléka küzd enyhe vagy közepesen súlyos lelki problémákkal. Tízből mintegy három hallgató úgy érzi, hogy a rendelkezésére álló anyagi források nem biztosítanak stabil körülményeket egyetemi tanulmányaihoz.
Szerző(k): Nagy MartinUniós támogatással mintegy 2 milliárd forintból korszerűsítik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két-két gyakorlóiskoláját.
Szerző(k): Horváth TiborA hagyományos középiskolai rangsor után a HVG elkészítette a magyar egyetemek és főiskolák kiválósági sorrendjét is. Az összeállításnál többek között figyelembe vették az oktatók tudományos fokozatait, ahogy vizsgálták a hallgatói kiválóságot is.
Szerző(k): Hercsel AdélMagyar felsőoktatási intézmény most először szerepel a Times Higher Education (THE) világrangsorának legjobb, 250-es mezőnyében. Az orvosegyetem a tavalyi helyéhez képest 41 helyet javított.
Szerző(k): Koncsek Rita