Aki szeretne egyetemista lenne, annak a pótfelvételi eljárás keretében augusztus 6-án éjfélig kell jelentkeznie. Négy és fél ezer üres hely maradt országszerte: vidéken Szegeden, Budapesten pedig a Műegyetemen várják a legtöbb hallgatót.
Szerző(k): Koncsek RitaAz idei felvételi eljárásban tíz felvett hallgatóból nyolc állami ösztöndíjjal kezdi meg tanulmányait. Tízéves rekordok dőltek meg például Szegeden, Győrbe pedig továbbra is az Audi-gyár vonzza a hallgatókat.
Szerző(k): Koncsek RitaTöbb nemzetközi konzorcium asztrofizikusai is egyszerre tették közzé eredményeiket, amelyek szerint újfajta gravitációs hullám jeleire bukkantak az univerzumban: olyan nagyon alacsony frekvenciájú jeleket észleltek, amelyekről azt feltételezik, hogy a galaxisunkon áthaladó, finoman rezgő gravitációs hullámokból származnak, ezek lehetséges forrásai pedig a szupermasszív fekete lyukak lehetnek.
Szerző(k): Varga CsengeAz autizmus tünetei ugyanúgy hatnak a szülőkre a különböző országokban, ám a szülői jólét már a kultúra függvénye – derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely az autista gyerekekkel együttélő felnőttek életminőségét vizsgálta. Az ELTE kutatóinak részvételével készült tanulmány arra is rámutat, hogy az érintettek társadalmi biztonsága Magyarországon is erősítésre szorul.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSzerdán több egyetem hallgatói is érdekes üzeneteket kaptak a Neptuntól, az esetre az ELTE és a Corvinus is reagált.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz ember minden éjjel álmodik: az agy egy átlagos éjszaka alatt körülbelül 4,8 órányi álomképet hoz létre. Az esetek többségében azonban mégsem tudjuk felidézni ezeket ébredés után. Simor Péter és kutatótársai szerint ennek fiziológiai oka és funkciója van: agyunk a felejtéssel már az ébrenlét feladataira készül fel.
Szerző(k): Varga CsengeJutalmazza az igazolt nyelvtudást, de nem teszi kötelezővé hallgatói számára az ELTE a tavaly év végi törvénymódosításnak megfelelően.
Szerző(k): Varga CsengeAz ELTE etológusainak legújabb kutatása szerint a két faj evolúciós távolsága ellenére a kutyák és az emberek agya hasonlóan dolgozza fel a környezet hangjait.
Szerző(k): Varga Csenge