Teljes sebességre kapcsol a héten a gyorsjelentési szezon Európában. Az ukrán háború, az emelkedő infláció és az ECB várható szigorításának hatásai már mind szerepelnek majd a számokban és különösen fontos lehet, hogyan terveznek a legnagyobb vállalatok vezetői.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA világ leggazdagabb mezőgazdasági családjának vagyona az élelmiszerárak megugrásával brutálisan megnőtt. Olyannyira, hogy a Cargill család további három tagja csatlakozik a világ leggazdagabbjainak 500-as „klánjához”. A leggazdagabb családok között pedig a 11. – más számítások szerint a 4. – helyet foglalják el.
Szerző(k): Molnár CsabaA német gazdaság súlyos következményektől tart a sanghaji járványzárlat miatt. "A német vállalkozók hangulata érezhetően borús az új zárlat és az amúgy is visszafogott növekedési várakozások tükrében" - mondta az MTI szerint Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (DIHK) külkereskedelmi vezetője hétfőn a Reuters hírügynökségnek.
Szerző(k): Domokos ErikaKína oroszországi nagykövete egy találkozón felszólította a megjelent kínai cégvezetőket, hogy a vállalataik töltsék be azt az űrt, amit a nyugati cégek kivonulásukkal hagytak maguk után a piacon - írja a Bloomberg.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaTotális káosz érte el a szállítmányozást, a fogyasztók fizetik meg a drágulást, miután az amúgy is leterhelt ellátási láncokat sokként érte az orosz-ukrán-háború. Sok konténerszállító beszüntette működését Oroszországban, ugyanakkor attól tartanak, hogy ott ragadnak a konténereik.
Szerző(k): Szabó DánielA Volkswagen AG vezérigazgatója, Herbert Diess kedden arra figyelmeztetett, hogy az elhúzódó ukrajnai háború kilátásai hátráltatják a vállalat idei üzleti terveinek megvalósítását. Az autógyártónak a konfliktus okozta ellátási nehézségek mellett a chiphiány hatásaival is meg kell küzdenie. Rossz hír ez a magyar Audi anyacégétől.
Szerző(k): Szabó DánielUkrajna pénzügyminisztere a Forbes-nak tett nyilatkozatát közölte, amiben többek közt arról is beszélt, hogy országa gazdasága már több mint félezermilliárd dolláros (jelenlegi árfolyamon 170 ezermilliárd forint) kárt szenvedett el, a háború kezdete óta.
Szerző(k): Sasvári MarcellNem voltak komolyabb fennakadások az alapanyag-ellátásban, a Dunaferr termelése továbbra is biztosított. Az ukrajnai háború miatt a vállalat létrehozott egy segélyalapot, és mintegy 100 menekültnek kínál munkát.
Szerző(k): Tér Diána