A rendőröknek a 35 éves férfi azt mondta: maga sem tudja megmagyarázni, miért verte szét az újszászi szerelvényt.
Szerző(k): Z. B.Az Europol Most Wanted körözési listáján szereplő bűnöző a szökést követően öt órán át tudott megbújni a rendőrök elől. Nem ez az első alkalom, hogy lába kél.
Szerző(k): Z. B.Egy 67 éves férfit fogtak el Kispesten, aki több tűzesetet okozott a kerületben, mintegy 60 millió forint kárt okozva. A gyanúsított tagadja a vádakat.
Szerző(k): T. E.Az Ukrán Biztonsági Szolgálat bejelentette, hogy a rendőrséggel együtt elfogott egy 28 éves férfit, aki azzal gyanusítható, hogy magyarellenes feliratokkal meggyalázta a palágykomoróci templom falát és fel is gyújtotta.
Szerző(k): EconomxAutós üldözés pattant ki a fővárosban, amikor egy járművezetéstől eltiltott férfi megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd egy taxival ütközött, végül futva próbált meglépni, sikertelenül.
Szerző(k): T. E.Az 51 éves, többszörösen visszaeső P. Sándort 8 év börtönre ítélték, azonban büntetését nem kezdte meg, helyette külföldre menekült. A férfi az Europol legkeresettebb bűnözőinek listáján is szerepelt.
Szerző(k): Z. B.Letartóztatták a minnesotai politikusok elleni merényletek feltételezett elkövetőjét, aki rendőregyenruhában támadt áldozataira, és egy rendőrautónak álcázott járműben további célpontokat tartalmazó listát hagyott hátra.
Szerző(k): T. E.Prostitúcióra kényszerített fiatal lányokat egy javítóintézet igazgatója és későbbi élettársa, aki maga is a gyerekotthonban nőtt fel. Letartóztatásuk során 120 millió forintot, autókat és ingatlanokat foglaltak le a rendőrök.
Szerző(k): Economx