Vitályos Eszter kormányszóvivő – akit miután a nők bántalmazása elleni digitális polgári kört alapított, többen megszólítottak Mérő Vera, a történtekről beszámoló bejegyzése alatt – szerdán azt közölte:
R. Lászlót korábban letartóztatták, mert a közöttük folyamatban lévő polgári per májusi tárgyalásán megtámadta a lúgos orvos áldozatát. A kényszerintézkedés helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki, az ügyészség azonban július 18-án megszüntette a letartóztatását - írja a 24.hu.
Kapcsolódó
Sőt, miután a férfi az elvégzett elmeorvos-szakértői vizsgálat alapján képtelen cselekményei következményeinek felismerésére, a büntetőeljárást is megszüntették vele szemben. R. László ezután kedden megjelent a lúgos orvos áldozatának lakásánál, a kaputelefonba azt mondta: „Még egyszer idejövök, és megölöm a Renner Erikát”.
A fővárosi rendőrök az esetről érkezett bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, de a fenyegetőző férfi már nem volt ott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és megkezdték a zaklató felkutatását, aki azonos a korábban hasonló cselekmények miatt a BRFK által elfogott és meggyanúsított emberrel.
A 60 éves férfit a rendőrök - a sértett kihallgatását követően - elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását - áll a közleményben.
Frissítés:
A rendőrség emberölés bűntett előkészületének gyanújával folytatja az eljárást a "lúgos orvos" áldozatának zaklatója ellen - közölte a BRFK.
A III. kerületi rendőrkapitányság által zaklatás vétsége miatt indított nyomozást a BRFK életvédelmi osztálya vette át, és az eljárást emberölés előkészületének megalapozott gyanújával folytatja.
A gyanúsított, R. László a kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye