Őrizetbe vette a Szolnoki Rendőrkapitányság azt a 35 éves férfit, aki több mint 50 millió forintos kárt okozott a Fonyód-Szolnok útvonalon közlekedő és Újszászon várakozó KISS személyvonaton.
A rendőrség a honlapján azt írta, a szerelvény vészüvegtörő kalapácsával annak több oldalablakát is, és a vagonban lévő monitort is betörték. Ezután az elkövető a peronon lévő várakozóhelyiség oldalüvegét is betörte, jelentőst kárt okozva ezzel a vasúttársaságnak.
Az Újszászi Rendőrörs munkatársainak sikerült a kamerafelvételek alapján beazonosítani a feltételezett elkövetőt, akit, miután az abonyi lakcímén nem találtak, elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül a helyi rendőrök, szorosan együttműködve a Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrs munkatársaival, augusztus 19-én elfogták.
A nyomozók a 35 éves férfit rongálás bűntett elkövetése miatt kihallgatták, őrizetbe vették és letartóztatását kezdeményezik. Vallomásában elmondta, hogy ittasan tört-zúzott, melyre ésszerű magyarázata nem volt csak annyi, hogy: „úgy éreztem, hogy meg kell tennem”.
Megrongálták a prágai magyar nagykövetséget, Orbán Viktornak üzentek vele
Cseh polgári aktivitás vörös festékkel öntötték le a magyar nagykövetség kerítését Prágában.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat