Mindössze 50 métert kellett volna a bíróságtól a büntetés-végrehajtási intézet fogdájáig Daniel Tomasz P.-nek. A kezei azonban valahogy kicsúsztak a bilincsből és, lesprintelve a rendőröket, megszökött. Az ügyben péntek reggel hozott ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája.
A 49 éves lengyel férfival szemben a szlovén hatóságok szexuális erőszak, míg a lengyel rendőrség vagyon elleni bűncselekmények miatt adott ki elfogatóparancsot ellene. Utóbbi ügyben már három év börtönbüntetésre ítélték, ám nem vonult be, hanem megszökött – írja az Index.
Az elítélt bűnöző korábban bekerült a német és az osztrák rendőrség látókörébe is, így a neve rajta volt az Europol Most Wanted körözési listáján is.
Két éve bujkált a férfi, folyamatosan országokat váltott, többször is majdnem elfogták, de minden alkalommal megszökött. A legfrissebb információk szerint Szlovákiából szökött át Magyarországon és végül Miskolcon sikerült őt elkapni.
A bíróság augusztus 5-én rendelte el a férfi letartóztatását, ekkor sikerült neki kereket oldania, miután a bíróság épületét elhagyva valahogy kicsúszott a bilincsből és elsprintelt a Markó utca környékéről.
Végül öt órával később egy hatodik kerületi ház padlásán fogták el.
A bíróság ismertetése szerint Daniel Tomasz P. korábban labdarúgóként játszott, valamint szlovák barátnője elismert futó, akivel többször is együtt edzettek, így kevés esélyük volt a rendőröknek, hogy utolérjék.
Elfogták az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt
Az 51 éves, többszörösen visszaeső P. Sándort 8 év börtönre ítélték, azonban büntetését nem kezdte meg, helyette külföldre menekült. A férfi az Europol legkeresettebb bűnözőinek listáján is szerepelt. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról