Kevés a fizetőképes páciens a magánklinikákon, a rendelők már 2025-ben aggasztó jelekről számoltak be. A magánszektorban konszolidációra lesz szükség, az állami egészségügy pedig forrásbevonásra szorul, mondta Lengyel Lívia egészségügyi szakértő.
Szerző(k): Koncsek RitaAz ismert toxikológus, mentős- és sürgősségi orvos szerint mentésben jól állunk, az SBO-kon azonban túlterheltek a kollégái. Zacher Gábor szerint érthető, hogy a háziorvos kórházba küldi a beteget, mert akkor nem kell hónapokat várni egy vizsgálatra, de onnan senkit nem küldhetnek el. Így hosszú sorok várakoznak a diagnózisra a sürgősségi osztályokon. Eközben nem történt meg a szakdolgozói bérrendezés, 40 ezren hiányoznak a rendszerből.
Szerző(k): Economx„Egy rosszul szervezett egészségügyben a legjobb orvos is csak tüzet olt”, rögzítette az egykori szabaddemokrata miniszter, aki az örök élet illúzióját is eloszlatta.
Szerző(k): EconomxEgyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine, így nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő.
Szerző(k): EconomxJanuártól a nyugdíjas egészségügyi dolgozók több mint 10 év után fizetésük mellett újból megkaphatják nyugdíjukat is, bár egyesek még várják a visszamenőleges kifizetéseket.
Szerző(k): T. E.Egy család könnyen több tízezer forintot is hagyhat a patikában, mire túl van a betegségcunamin, miközben a KSH adatai szerint tavaly a gyógyszerek ára átlagosan 5,5 százalékkal nőtt.
Szerző(k): Koncsek RitaMa egy nőgyógyászati magánvizsgálat országos átlagára 33 612 forint, a kötelező szűrések pedig éves szinten akár 55–75 ezer forintos kiadást is jelenthetnek. A magánegészségügyi árak emelkedése egyre több nő számára jelent komoly anyagi megterhelést.
Szerző(k): EconomxMagyarország az EU sereghajtói között van. Keveset költünk az egészségügyre, a betegek sokat fizetnek. Rengetegen dohányoznak, az elhízottak száma és az alkoholfogyasztás az egyik legmagasabb az unióban. Az OECD egészségügyi országjelentése több sarokpontra is felhívja a döntéshozók figyelmét.
Szerző(k): Koncsek Rita