Nagyon lassan halad a dróntámadásban megsérült finomítók javítása.
Szerző(k): Kovács ÁdámA háború harmadik naptári évébe lépve, momentán egyik fél sem áll közel a légi fölény eléréséhez. Ez pedig többek között arra késztette Ukrajnát és Oroszországot is, hogy továbbfejlessze dróntechnológiáját. Így az ukrajnai háborúban máig valódi drónevolúciót láthatunk, a Moszkva és a Kijev által is nemzetközi segítséggel bevetett mesterséges intelligencia pedig még távolról sem érte el a zenitjét.
Szerző(k): Hercsel AdélAndrzej Duda lengyel elnök szerint a NATO-tagállamoknak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kellene emelniük védelmi kiadásaikat. Oroszországban jelenleg is zajlik a háromnapos elnökválasztás, ám Vlagyimir Putyin orosz államfő újabb sikere már előre borítékolható. Az Európai Bizottság pedig javasolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovinával. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennElindítja drónos ételkiszállítási szolgáltatását a Foodora. A globális ételfutárcég hazai üzletágának igazgatója beszélt arról, hogy mikor érkezhet Magyarországra a szolgáltatás.
Szerző(k): H. A.Rossz helyre lőttek, nem is találtak a német tengerészek.
Szerző(k): T. E.A török Baykar hadivállalat egy dróngyár építésébe kezdett Kijev mellett, a várhatóan egy év múlva elkészülő üzemben 500 ember foglalkoztatására és évi 120 drón gyártására lesz alkalmas.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA DragonFire nevű fegyver tíz másodpercig tartó használata megegyezik egy normál fűtőberendezés egyórás költségével.
Szerző(k): Vermes ÁdámA pénteken Kijevbe látogató Rishi Sunak brit kormányfő 2,5 milliárd fontnyi (1100 milliárd forintnyi) katonai támogatásról biztosította Zelenszkij elnököt. Az Egyesült Királyság garanciát vállalt, hogy egy jövőbeli orosz támadás esetén is gyors és tartós segítséget nyújtanak Ukrajnának.
Szerző(k): Gulyas ÁbelÁtalakult az orosz-ukrán háború. Mindkét fél pilóta nélküli járművekre támaszkodik a felderítés és a támadások végrehajtásában.
Szerző(k): Economx