Dmitrij Peszkov orosz szóvivő kijelentése szerint nem lehet kétség afelől, hogy a NATO-tagállamok háborús helyzetben állnak Oroszországgal, mivel támogatják Ukrajnát. Az orosz álláspont szerint a NATO beavatkozása már most is aktív és több szinten zajlik, míg az ukrán hadsereg további célpontokra irányuló csapásokat hajt végre Oroszország területén.
Szerző(k): Kiffer AnnaÚjabb fenyegető üzenetet küldött a Nyugatnak az orosz elnök. Putyin szerint minden, Ukrajnába vezényelt külföldi csapat „jogszerű célpontnak” számítana az orosz hadsereg számára.
Szerző(k): K. P.Fontos megállapodások köttethetnek azon a tárgyaláson, amelyen majd személyesen lesz jelen az amerikai és az orosz elnök, legalábbis a Kreml-szóvivő elmondása alapján.
Szerző(k): Sándor ZoltánBűnösnek találta Oroszországot az Európai Emberi Jogi Bíróság az Mh17-es járat lezuhanásában. A Malaysia Airlines gépét 2014-ben érte tragédia.
Szerző(k): Z. B.Oroszország határozottan elítélte Izrael pénteki támadását Irán ellen, mely szerintük súlyosan sérti a nemzetközi jogot, és aláássa a térség békéjét – figyelmeztetnek a közelgő háborús veszélyre.
Szerző(k): K. P.Ukrajna és Oroszország csütörtökön több mint három év után először tartja közvetlen béketárgyalásait Isztambulban. Jelentős áttörés azonban reálisan nem várható, hiszen Putyin elnök végül úgy döntött, hogy nem vesz részt személyesen a béketárgyalásokon.
Szerző(k): H. A.Pillanatnyilag kivárásra játszanak az ukránokkal közvetlen tárgyalásba bocsátkozó oroszok a béketárgyalások előkészületei közepette. A titkolózásnak azonban megvan a maga indoka.
Szerző(k): Sándor ZoltánMár csepegtetik a feltételeiket a béketárgyalásokhoz kapcsolódóan az oroszok, miközben a két államfő telefonon beszélgetett. A Putyinnal egyeztető Erdogan kijelentette, kész mindennemű segítséget megadni.
Szerző(k): Sándor Zoltán