Határon átnyúló, egységes - lakosság kényelmét és a közigazgatást könnyítő - digitális szolgáltatások bevezetésének feltételeit tartalmazó dokumentumot hozott létre a Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt. a visegrádi tagországok szakmai szervezeteivel - értesült a Magyar Idők.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKampányt indít hétfőtől a fiatalok digitális biztonságának erősítése érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve, ebben több mint 100 javaslatot fogalmaztak meg - mondta Poór Csaba, az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatója az M1-en.
Szerző(k): Szász PéterSzeptembertől 0 százalékos, legfeljebb 200 millió forint összegű uniós forrású hitelt igényelhetnek digitális fejlesztéseikhez a kis- és közepes, illetve startup vállalkozások - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t pénteken.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár az MKB Bank szerint sikeres volt a több mint 5 napig tartó digitális átállás, valójában az ügyfelek közül sokan azóta sem tudják használni a bank online csatornáit, így már több mint 11 napja nem tudnak utalni - számolt be az Azénpénzem.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóAz előzetes terveknek mindenben megfelelően, június 29. és július 5. között megtörtént az MKB Bank teljes körű digitális átállása - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNégyszer több csalás történik már a digitális térben, mint a fizikai világban. Emiatt egyre fontosabb a banki fizetési megoldások biztonságosabbá tétele. A jelszavak felett lassan elszáll az idő, főleg, hogy az EU is harcba szállt a kétlépcsős azonosításért. Jöhetnek a biometrikus fizetések, a banki applikációkon keresztül bonyolított vásárlások. Már látszik a szelfivel fizetett gázszámla kora is - derült ki a Mastercard workshopján.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar vásárlók 2017-ben mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, miközben a kézbesítési díjat a vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett kifizetnünk. Azonban ez az idilli állapot a logisztikai cégek és kereskedők részéről is áldozatokkal járt, így az áremelések hatását idén már a vásárlók is megérezhetik - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu online kiskereskedelmi indexéből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz oktatási intézményeknek megrendezett Digitális Témahét keretében különdíjat nyert a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola. Az oktatási intézmény ezzel felvételt is nyert a Vodafone Digitális Iskola Programjába, amely jelentős eszközadományokkal és oktatási programokkal támogatja a digitális korlátok lebontását - derül ki a telekommunikációs cég közleményéből.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna