Magyarország folyó áron számított bruttó hazai terméke (GDP) 2020-ban 11,5 milliárd forint híján 48 ezer milliárd forint volt, változatlan árakon számítva 4,7 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva. Az egy főre jutó bruttó hazai termék összege 4,922 millió forint, vásárlóerő-paritáson számolva 22 ezer 216 euró volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberben felülvizsgált, de még mindig előzetes adataiból.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Pénzügyminisztérium jelentése szerint június végére az éves előirányzat 74,5 százalékán állt a költségvetés hiánya - közölte az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÁprilisban 201 millió euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg, az első három hónap előzetes adatok szerint 446 millió euró aktívumát követően, amiből 330 millió euró márciusban képződött - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések biztosítása és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárta az első negyedévet, ami 37,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál; a társadalombiztosítási alapok hiánya 110,2 százalékkal nőtt - derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar államháztartás nettó finanszírozási igénye a tavalyi negyedik negyedévben 2114 milliárd forint, a negyedéves GDP 15,8 százalékát tette ki, ezzel együtt 2020-ban 3832 milliárd forintra, a GDP 8,1 százalékára nőtt a hiány - tette közzé a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján az MNB.
Szerző(k): Domokos LászlóA következő héten a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé jelentést, így az egyetlen fontosabb adat a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatója lesz az államháztartás tavaly decemberi és egész éves helyzetéről - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Népszava becslése szerint az államháztartás hiánya az év végére meghaladhatja a négyezer milliárd forintot, miközben a költségvetési törvényben csak 367 milliárd forintot engedélyeztek.
Szerző(k): Domokos LászlóA koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatása, és a meghozott gazdaságvédelmi intézkedések eredményeként a költségvetés hiánya november végéig elérte a 3298,1 milliárd forintot. Az év egészében a hiány a GDP-arányában 8-9 százalékosra várható - adta hírül a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének tizenegy havi állásáról kiadott részletes tájékoztatójában.
Szerző(k): Domokos László