Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a MÁV-csoport pár napja úgy döntött, hogy új pályázatot ír ki az állomásmegújítási programra vonatkozóan, amely a korábbinál több fejlesztési szándékot és képességet tud bevonni. Ugyanakkor ez nem változtat az ütemezésen.
Szerző(k): Z. B.A magyar állam többségi tulajdonra tett szert a GYSEV-ben, amit az osztrák állam jogi úton támad, mivel szerintük jogellenesen történt a tőkeemelés.
Szerző(k): T. E.Megállapodást kötött a MOL-Csoport a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalattal. Az olajtársaság ugyanakkor azt mondta: nem elégedettek.
Szerző(k): Z. B.A Barátság kőolajvezetéken érkeznek Kazahsztánból próbaszállítások, a Mol finomítóiban tovább növekedhet a nem-orosz eredetűnek mondott nyersolaj bekeverési aránya.
Szerző(k): Vermes ÁdámHegyi Zsolt kiemelte, hogy havi bázison 4,9 százalékkal nőtt a járataik pontossága. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az ötpontos közlekedési akcióterv részeként megvalósuló 1+1 milliárd eurós infrastruktúrafejlesztési programnak köszönhetően még inkább megbízhatóvá válnak majd az állami vasúttársaság vonatai.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA 2024 márciusában bevezetett tarifareform egyszerűsítette a kedvezmények rendszerét, és sokak számára tette olcsóbbá az utazást a helyközi közösségi közlekedésben. Ennek köszönhetően a jegy nélküli szabályszegések száma is jelentősen csökkent. A MÁV-csoport ellenőrei is hatékonyabban működnek.
Szerző(k): L. K.A bombafenyegetésekre tekintettel a MÁV-csoport úgy döntött: nem ellenőrzik a diákok jegyeit és bérleteit. De csak egy rövid ideig.
Szerző(k): Z. B.A vasúttársaság furcsállja, hogy az állomásmegújítási programjuk kapcsán már az ajánlatkérés fázisában adatszolgáltatást kért tőlük az ÁSZ. Mivel a kérdéses információk csak a pályázatok benyújtása után állnak majd a MÁV-csoport rendelkezésére.
Szerző(k): Gulyás Ábel