Még az újév előtt elérhető a várva-várt alku az amerikai költségvetés kiigazításáról az elnök szavai szerint. A megállapodás elsősorban a január elsején automatikusan életbe lépendő kiadáscsökkentési tételek terén mutatkozó nézetkülönbségek miatt késik.
Szerző(k): NAPIEgyelőre ugyan nem született kompromisszum, de biztató haladást értek el az amerikai költségvetési tárgyaláson a republikánusok és a demokraták - javulnak az esélyek egy újév előtti megállapodásra.
Szerző(k): NAPIA parlament ma szavaz a 2013-as költségvetésről, ám még előtte egy százoldalas módosító javaslatban a kormány újraírja azt. Lassabb gazdasági növekedést, magas inflációt és hiányt, valamint új adókat hoztak a büdzsé júniusi beterjesztése óta a módosítások.
Szerző(k): Papp ZsoltA kormány 9,9 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésben a rendőrség adósságállományának konszolidálására, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem működőképességének fenntartására.
Szerző(k): MTIAz Európai Bizottság pénteken áll elő az unió 2013-as költségvetésére vonatkozó új javaslattal, miután az erről szóló egyeztetések a múlt héten zátonyra futottak - közölte az Európai Parlament (EP).
Szerző(k): MTIEgyre jobban forr a hangulat a csütörtöki EU-csúcs előtt, ahol az unió következő hétéves költségvetése lesz a fő téma. Egyhangú döntéssel kellene lezárni a tárgyalásokat, ám a britek által belengetett vétó miatt ezt egyre valószínűtlenebbnek érzik diplomaták. Már olyan javaslaton is dolgoznak, amely lehetővé tenné, hogy az Egyesült Királyság nélkül fogadják el többéves költségvetési keretet. Eközben a Kohézió Barátai kénytelenek végignézni, ahogy egyre kisebb keretért küzdenek.
Szerző(k): NAPILegalább 50 milliárd eurós csökkentést javasol az Európai Unió Tanácsának ciprusi elnöksége az Európai Bizottság javaslatához képest az EU 2014 és 2020 közötti többéves költségvetéséről szóló javaslatában.
Szerző(k): MTI-EcoA költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása során a büdzsé egyenlegére, illetve a fejezetek bevételi és kiadási főösszegére – a kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat kivételével – kizárólag a költségvetési bizottság nyújthat be módosító javaslatot - ezzel javasolja kiegészíteni az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló országgyűlési határozatot a fideszes Rogán Antal.
Szerző(k): MTI