A közbeszerzések alóli mentesség széles köre és a bányászati koncessziók pályázat nélküli odaítélése miatt is újabb lépéseket tesz az Európai Bizottság Magyarország ellen. A testület egy ügyben kötelezettségszegési eljárást indított, négyben pedig folytatja a már megkezdett eljárást.
Szerző(k): Domokos LászlóNyolcan meghaltak és legalább húszan megsérültek egy bányarobbanásban pénteken a közép-szerbiai Sokobanja mellett.
Szerző(k): Domokos LászlóNem kapkodta el a bíróság annak a környezetvédelmi beadványnak az elbírálását, amelyben civilek a kiskunlacházi kavicsbánya megnyitásának elhalasztását kérték. A bánya veszélyes lehet.
Szerző(k): Komócsin SándorAusztrália azonnali tilalmat rendelt el a timföld és az alumíniumércek, köztük a bauxit Oroszországba irányuló exportjára - közölte Reuters a canberrai kormányra hivatkozva.
Szerző(k): Molnár CsabaA Rio Tinto, a világ második legnagyobb bányavállalata közölte, hogy megszakítja kereskedelmi kapcsolatait Oroszországgal, csatlakozva azon nyugati vállalatok sorához, amelyek az ukrajnai inváziót követően szankciók és állami intézkedések nélkül is úgy döntenek, hogy kivonulnak az országból.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly megnőtt a gyémánt ára, és jelentősen megemelkedett a gyémántipari ágazat fogalma is a Bain vezetési tanácsadó cég és az antwerpeni World Diamond Center pénteken bemutatott tanulmányának megállapításai szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaLegalább két-három évet kell még várni arra, hogy újra meginduljon a bitcoin árfolyama - véli az egyik kriptotőzsde alapítója. Eközben az Etherum egyik megalkotója is valószínűnek tart egy akár évekig tartó árlemorzsolódást a piacon, aminek szerinte a technológia iránt elköteleztek csak örülhetnek.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA szerbiai környezetvédők azt akarják, hogy az egész országban tiltsák be a lítiumbányászatot annak környezetkárosító hatása miatt, azaz ne csupán a Rio Tinto bányavállalatnak mutasson ajtót a kormány, hanem az összes többi hasonló cégnek is.
Szerző(k): Komócsin Sándor