A YouGov felmérése szerint a brit, francia, német és lengyel válaszolók legnagyobb félelme, hogy az elszabaduló árak hatására zavargások törnek ki. A felmérésből az is kiderül, egyre kevésbé bíznak a választók a politikusokban, amiből a populisták húzhatnak hasznot.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonTömeges bezárás fenyegeti a brit kocsmákat, miután a négyszeres-ötszörös rezsiszámlákat nehezen tudják kifizetni, a törzsvendégeik miatt pedig nem emelhetnek árat. Állami segítséget kérnek.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz Egyesült Királyság következő miniszterelnöki tisztségének egyik várományosa, Liz Truss azt tervezi, hogy felülvizsgálja a Bank of England mandátumát, ami egyből aggodalommal töltötte el a piaci szereplőket.
Szerző(k): Rácz GergőAz adóterhek átmeneti felfüggesztését, pénzügyi támogatást és ársapka bevezetését kéri a kormánytól a brit Sör- és Kocsmaszövetség (British Beer and Pub Association) az emelkedő energiaárak miatt - adta hírül az MTI a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaMiközben két utódjelöltje intenzíven kampányolt a brit miniszterelnököt megillető bársonyszékért és megjelent egy bútorszállító autó a londoni Downing Street 10. előtt, hogy elvigye a cókmókját a kormányfői rezidenciáról, Boris Johnson úgy folytatta az Egyesült Királyság élén vezetői pályafutását, ahogy azt az elmúlt bő két és fél évben tette: lazán. Aztán beszédes hallgatásba burkolózott.
Szerző(k): Komócsin SándorKamatmentes hitellel teszi könnyebbé az élelmiszerek vásárlását egy brit üzletlánc. Az Icelandnál egy előre feltöltött kártyára érkezik meg a mikrohitel, amelyet iskolai szünetek idején vehetnek igénybe a vásárlók.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz infláció elérheti a 13 százalékot is a szigetországban, a hivatal azonban 5,5 százalékos fizetésemelésről beszél. A szakszervezet szerint még ennyit sem adnának.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA brit miniszterelnök-jelölt, Liz Truss szerint még nem dőlt el, Franciaország és az Egyesült Királyság viszonya barátságos-e. Franciaország korábbi EU-ügyi miniszter szerint a kijelentésnek csak Putyin örülhet.
Szerző(k): Vámosi Ágoston