A cég történelmében rekordnak számító, 723 repülőgépet adott át 2014-ben az amerikai Boeing repülőgépgyártó, megrendeléseinek értéke 232 milliárd dollár volt.
Szerző(k): MTI-EcoNövelte árbevételét és nyereségét az amerikai Boeing repülőgépgyártó az első félévben a tavalyi év első hat hónapjához képest - közölte a cég.
Szerző(k): MTI-EcoAz iraki helyzet eszkalálódásával a védelmi szektorban érdekelt cégek részvényei kerülhetnek a befektetői figyelem központjába a héten a Wall Street-en - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.
Szerző(k): EconomxAzok a légitársaságok, amelyeknek jelentős mértékű a rendelésállományuk, a növekedésüket kockáztatják, és mesterségesen generált buborékot hoznak létre a repülőgéppiacon - hangzott el az Ascend légiipari tanácsadó által tartott csütörtöki online szemináriumon.
Szerző(k): MTI-EcoMajdnem összeütközött egy Il-20 típusú, felderítést végző orosz csatarepülőgéppel az SAS skandináv légitársaság egyik Boeing 737-es utasszállító gépe Malmö közelében, a tenger felett még március elején - közölte péntek este a svéd sajtó.
Szerző(k): MTINyolc százalékkal emelte árbevételét az amerikai Boeing repülőgépgyártó, az üzemi eredmény pedig 12 százalékkal haladja meg a 2013 első negyedévit.
Szerző(k): MTI-EcoÖtven 737-es Boeinget vásárol a kínai belföldi járatokat teljesítő Shandong Airlines - jelentette be a társaság hétfőn az olasz ANSA hírügynökség tudósítása szerint.
Szerző(k): MTI-EcoMegfojtja saját beszállítóit a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az Airbus és a Boeing, mivel az újabb rendeléseket a darabárak csökkentéséhez, gyorsabb termeléshez kötik - írja piaci elemzésében a Reuters hírügynökség.
Szerző(k): MTI-Eco