Eltérő véleményen volt a Pénzcentrumnak nyilatkozó két szakértő, hogy Magyarország a „dél-amerikanizálódás” irányába halad-e. Horv ...
A jegybank korábbi elnöke szerint évek óta túl korán és nem a valóságra építve készül el a következő évi költségvetés – ennek álla ...
Bod Péter Ákos közgazdász az Economxnak adott interjújában korábban arra figyelmeztetett, hogy a politikusoknak feladata lenne az ...
A kormányzat bejelentette, hogy a következő nemzeti konzultáció már az adópolitikáról szól, arra reagálva, hogy a Fidesz szerint a Tisza Párt adóemelésre készül. Bod Péter Ákos közgazdászt, az Antall-kormány korábbi ipari és kereskedelmi miniszterét, volt jegybankelnököt a magyar gazdaság 2026-os kilátásairól, az esetleges megszorításokról kérdeztük annak kapcsán is, hogy a sajtóban sok helyen Magyar Péter tanácsadójaként hivatkoznak rá.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaBrutális, de az összes rendelésállomány május végén 11 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Hogyan lesz ebből működő Magyarország jövőre?
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA gazdasági válságok nem múlnak el nyomtalanul – a régi árak nem térnek vissza, az egyensúly felborult, és a bizonytalanság állandósult a világban. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint Magyarország egyik legnagyobb kihívása ma nem az élelmiszer-infláció, hanem a szolgáltatások drágulása. Itt az Economx podcast legújabb adása.
Szerző(k): Tieger EndreA kormányzat szerint az árvíz miatt esett vissza az egész országban kiskereskedelem, de a közgazdász szerint ennél drámaibb az ok: a valóságban nincs akkora bérnövekedés, mint amit a KSH mutat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba