A magyar kormány évek óta olyan költségvetést tervez, amely már a benyújtás pillanatában nem a valóságos gazdasági folyamatokat tükrözi – mondta Bod Péter Ákos közgazdász a Spirit FM műsorában. A volt jegybankelnök szerint a túlságosan optimista növekedési tervek tudatos politikai döntések következményei, amelyek rendre utólagos megszorításokhoz vezetnek.

A szakértő rámutatott, már a Költségvetési Tanács is kimondta, hogy a tervek nem valós adatokra épülnek. Bod Péter Ákos szerint ez azért probléma, mert a hibás előrejelzésekre épülő költségvetés időről-időre összeomlik, amit utólagos kiigazításokkal próbálnak orvosolni. Hozzátette, csak a hátrányát látja annak, ha túl korán készül el egy költségvetési terv, mint ahogy az mostanában jellemző, de a kemény üzenet az volt, hogyha tudják, hogy nem igaz, akkor miért raknak bele annyi optimizmust a tények mellé.

A közgazdász emlékeztetett, a költségvetés az elmúlt öt évben mindig hanyatt esett, de a Tanács még soha nem mondta azt, hogy nem engedi tovább, csak annyit mondott, hogy kicsit optimista a növekedési számítás. Szövegesen utaltak arra, hogy gond van, de amikor szavazni kellet akkor megszavazzák. A tanács soha nem kaszált el költségvetést – mutatott rá Bod Péter Ákos, aki szerint a magyar államháztartás gyakorlata rendkívül ingatag, és fontos lenne, hogy a nemzeti intézmények végre kimondják, ha valami nem működik.

A választások közeledtével egy olyan ígérgetési hullám, olyan kedvezmények belengtetése történik meg, ami mindenképpen kihatással lesz a költségvetésre

– fogalmazott a szakember.

Bod Péter Ákos úgy fogalmazott „hál’ istennek a bóvlitól még egy kategóriával arrébb vagyunk”, de a Moddy’s és a Fitch óvatos lesz a közelgő minősítésekkel a tavaszi választások előtt.

Megérkezett az ítélet a magyar gazdaságról

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország adósbesorolásán a Standard & Poor’s. A hitelminősítő továbbra is a befektetésre ajánlott kategória legalsó fokán tartja az országot, negatív kilátással. Ezzel az idei évre az S&P „végzett” Magyarországgal, legközelebb november végén a Moody’s, majd december elején a Fitch mond ítéletet a magyar államadósságról. Erről itt olvashat >>>