A felfokozott hangulat ellenére sem várható érdemi változás a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara keddi küldöttgyűlésén. A problémák jórészt megmaradnak, és vélhetően a vezetőség sem változik.
Szerző(k): Szakonyi PéterDemonstráció miatt szombaton délután lezárják a Lánchidat és környékét, a budai Vár körüli közlekedésben is fennakadásokra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaHelyreigazítás a Napi.hu-n 2017. november 20-án megjelent Újabb botrány készül Budapesten című cikk kapcsán.
Szerző(k): EconomxMegújították a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Moszkvai Kereskedelmi és Iparkamara 1992-ben kötött keretmegállapodását szerdán Budapesten - jelentette az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint fél évvel a botrány kitörését követően sem csitul a harc a BKIK szervezetén belül. A decemberi küldöttgyűlés előtt a belharcok egy része még “házon belül” folyik. Nem kell hozzá nagy jóstehetség: a java még csak most jön.
Szerző(k): Szakonyi PéterEgy szó lemaradt az MTI keddi tudósításából, amelyben arról írtak, hogy a taxisok milyen mértékű tarifaemelést tartanának indokoltnak. Most kiderült.
Szerző(k): Szász Péter, Szabó DánielA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás Zoltán, a kamara közlekedési osztályának elnöke Taxi Expón az MTI szerint.
Szerző(k): Szász PéterMegkezdődik hétfőn a Fiatal vállalkozók hete, amelynek fő témája, hogy miként lehet segíteni a 18-40 éves korosztályt abban, hogy vállalkozóvá váljon, és ha vállalkozik, milyen módon lehet sikeres - idézte a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) elnöke M1-en elhangzott interjúját az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita