Az ellenzéki összefogás pártjai országgyűlési választóbizottság felállítását kezdeményezik - jelentették be a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum politikusai vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy évfordulóhoz érkezett Észak-Korea: Kim Dzsongun, az ország vezetője tíz évvel ezelőtt került hatalomra, átvéve elhunyt apjától a stafétabotot az elzárkózó ország élén. Részben ennek kapcsán jelentős tanácskozás kezdődött Phenjanban, amelyen a rezsim újabb fényes győzelmeit készítik elő.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Afganisztánt irányító tálibok feloszlatták a választási bizottságot, arra hivatkozva, hogy az új kormánynak nincs szüksége a testületre - jelentette be szombaton egy tálib szóvivő az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA mentelmi bizottság javasolja az országgyűlésnek, hogy függesszék fel a hivatali vesztegetéssel vádolt Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogát - írja a Telex.
Szerző(k): Szász PéterAggodalomra ad okot az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtószabadság helyzete. A széles körben elterjedt korrupció egy párhuzamos állam kialakulásához vezetett – többek között ezeket a megállapításokat is tartalmazza az Európai Parlament LIBE delegációjának friss, Magyarországról szóló jelentése.
Szerző(k): Szabó DánielA pénzügyminiszter szerint a romló kilátások ellenére jövőre is 5 százalékos marad a bővülési ütem.
Szerző(k): Rácz GergőAz Egyesült Államok védelmi minisztériuma kedden késő este közölte, hogy új csoportot hoz létre a légi forgalom számára tiltott légtérzónákban észlelt azonosítatlan repülőtárgyakról szóló jelentések kivizsgálására. Nem kifejezetten a földönkívülieket vizsgálják, hanem más ország kémrepülőit, különös légköri jelenségeket.
Szerző(k): Szabó DánielPéldát adhat az Egyesült Királyság parlamentje azzal, hogy vizsgálóbizottságot állított fel a kormány járványkezelési tevékenységének értékelésére. A képviselők iskolai mércével mérve egy elégtelent és egy jelest osztottak ki a kormánynak.
Szerző(k): Komócsin Sándor