A gépi látás, illetve a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésének köszönhetően világszerte és hazánkban is egyre nagyobb teret hódítanak az önkiszolgáló kasszák, illetve a szinte magukat üzemeltető üzletek. Mutatjuk, hogyan lesz a vásárlás már a közeljövőben egyre gyorsabb, letisztultabb és mind inkább élményszerű folyamat.
Szerző(k): Hercsel AdélNem csak világszinten, de Magyarországon is sikeres évet zárt a szállodaipari csoport.
Szerző(k): EconomxCsökkent a Mercedes-Benz Group német járműgyártó negyedéves profitja és bevétele éves összevetésben, azonban a vártnál még így is jobb adatokat ért el.
Szerző(k): Zádori BenceFolytatódott az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja kedden, Párizs legismertebb turistalátványossága az egymást követő második napon nem nyitott ki.
Szerző(k): Horváth TiborA vád szerint meghamisították a vállalat bevételeit, hogy banki hitelt vehessenek fel.
Szerző(k): EconomxSorban állnak a koncertszervezők Azahriah-ért, és szinte bármennyit képesek megadni azért, hogy hazánk jelenleg legnépszerűbb előadója az ő színpadukon lépjen fel. Az énekes és menedzsmentje pedig él is a lehetőséggel: a jegybevétel 75 százalékát is elkérték gázsiként.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEgy kutatás szerint a párok 69 százaléka együtt kezeli a jövedelmeket.
Szerző(k): EconomxSzázmilliárd forint fölé emelkedett a K&H Csoport nettó eredménye a komoly kormányzati elvonások ellenére. Az infláció csökkenése a kamatbevételek bővülését már megfelezte tavaly, miközben a pénzromlás a működési költségek terén régóta először a bevételek feletti növekedést okozta.
Szerző(k): Nagy László NándorKözel felére esett vissza az energiaipari óriás nyeresége a tavalyi évben, azonban így is a második legmagasabb volt 2012 óta.
Szerző(k): Vermes Ádám