Idén márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511,4 ezer forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352,2 ezer forint volt - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóAzon cégeknél, amelyeknél korábban csak 10 százalék alatti bérfejlesztés volt, idén mindenképpen szükség lesz korrekcióra, de a 10 százalék fölötti emeléseknél is – mondta Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádiónak.
Szerző(k): Domokos László2020 óta évről évre 12 százalékot emelkedtek átlagosan a munkavállalói nettó bérigények Magyarországon. Ezzel párhuzamosan a cégek többsége dolgozik is a bérfejlesztéseiken a munkavállalóik megtartása érdekében, követve az inflációt.
Szerző(k): Molnár CsabaÁtlagosan legalább 13-15 százalékos béremelésre lenne szükség 2022-ben a versenyszférában az árak emelkedése miatt. Ez a mérték várhatóan még nem vezetne magasabb inflációhoz a Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): K. Kiss Gergely2020-ban az egy főre jutó havi nettó átlagkereset hazánkban 210,6 ezer forint volt, ez 21 százalékkal alacsonyabb, mint a KSH által közölt, szűkebb körre vonatkozó adat (268,4 ezer forint) - számolt ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. a NAV adatait felhasználva.
Szerző(k): Domokos LászlóMég jobban lehet keresni a német Aldinál, a cég ugyanis béremelést jelentett be. E szerint a minimális órabér júniustól 14 euróra, forintban számolva 5300 forintra nő. Így havi szinten egymillióhoz közelít a német Aldiban kapható bruttó havi fizetés minimuma.
Szerző(k): Molnár CsabaGyakori kérdés a juttatások kiadásával kapcsolatban, hogy a frissen érkezett munkavállalók mikor, mennyit kapjanak először a cafeteriából.
Szerző(k): Domokos LászlóAz idei év első negyedévben csaknem 1500 forint volt a fizikai dolgozók átlagos órabére – adta hírül a Trenkwalder.
Szerző(k): Szabó M. István