Az Európai Unió Tanácsa a mai napon véglegesen zöld utat adott egy olyan irányelvnek, amely elő fogja mozdítani a jogszabályban meghatározott minimálbérek megfelelőségét, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az európai munkavállalóknak tisztességes munka- és életkörülményekben legyen része – írja körülményében a tagállamok vezetőit tömörítő uniós testület. Bemutatjuk, hogy mire számíthatnak a magyar dolgozók, mekkorára emelkedhetnek a magyar bérek!
Szerző(k): Szabó DánielA vezetők túlságosan optimisták alkalmazottaik boldogságát illetően, ugyanakkor az alkalmazottak csak kevesebb mint egyharmada elégedett a munkájával. Ezzel szemben a vezetők túlnyomó többsége hisz az általa irányított vagy felügyelt alkalmazottak maradéktalan elégedettségében. A megkérdezettek körében a millenniumiak valamivel boldogabbak, mint a Z és az X generációs kollégáik.
Szerző(k): Molnár CsabaKedden Rákosmentén már több száz ház előtt ott maradtak a szeméttel teli kukák, szerdán lehet, hogy Kőbányán áll majd le a szemétszállítás. A menedzsment egyszeri 150 ezer forint juttatást ajánlott a sztrájkolóknak, amit nem fogadtak el.
Szerző(k): Koncsek RitaA hétről hétre súlyosbodó infláció és az energiaválság árnyékában a kékgalléros munkavállalók megtartása folyamatosan új megoldásokat igényel. Ezért egyre többeknél vetődik fel az évközi béremelés és a négynapos munkahét gondolata, miközben a bumeránghatást is érdemes figyelembe venni.
Szerző(k): Molnár CsabaValamennyi munkavállaló megérzi az emelkedő élelmiszerárak és az infláció hatásait. A reáljövedelmek csökkenését a hazai vállalatok döntő többsége is látja, és feladatának érzi, hogy tegyen valamit a helyzet kezelése érdekében. A cégek jelentős része mérlegeli, hogy további kompenzációt nyújtson az év végéig, ezt viszont sokan csak a bérnél kedvezőbb költségű juttatás formájában tudnák meglépni.
Szerző(k): Molnár CsabaIdén nyáron a vállalatok visszavettek a toborzás intenzitásából, kevesebb volt az álláshirdetés idén a júniustól augusztusig tartó időszakban, mint a tavalyi év azonos időszakában, a munkakeresők viszont az eddigieknél aktívabbak a munkaerőpiacon. A bérfejlesztések mértékének emelkedése és az ezeket leggyakrabban befolyásoló tényezők azt mutatják, hogy a cégek egyre erősebben ragaszkodnak a munkavállalóikhoz és egyre inkább a megtartásra koncentrálnak a toborzás helyett.
Szerző(k): Molnár CsabaA magyar alkalmazottak 73,8 százaléka a magasabb fizetéssel rendelkező állást választja még akkor is, ha hiányzik a biztosítás, képzések finanszírozása, utazás támogatása és más bónuszok.
Szerző(k): Molnár CsabaA héten egyeztetett egymással a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a szakdolgozói bérekről. A FESZ úgy véli, hogy Takács Péter elkötelezett a változások mellett.
Szerző(k): Koncsek Rita