Egyre több európai városban hoznak szigorú intézkedéseket az éjszakai zajterhelés miatt. A belgiumi Gentben három napra elkobozzák az előírtnál zajosabb autókat. A polgármester a folyamatos panaszáradat miatt döntött a lépés mellett - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász PéterA nyáron komoly áradások voltak Belgiumban - Európa több más országa mellett - és a víz által összehordott hulladékot egy használaton kívüli autópályán gyűjtötték össze. A szemét még mindig ott van és ahogy az a szeméttel lenni szokott, elkezdett bűzleni - írja a The Brussels Times.
Szerző(k): Szász PéterAz intenzív osztályok telítettsége miatt a brüsszeli kórházak hétfőtől más régiók egészségügyi intézményeibe szállíthatják át a koronavírussal fertőzött betegeket; a vírus okozta szövődményekben elhunytak száma meredeken, 83 százalékkal emelkedett - közölte a belga sajtó vasárnap.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBelgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy első körben három uniós tagállamnak - Belgiumnak, Luxemburgnak, és Portugáliának - folyósít összesen közel 3 milliárd euró előfinanszírozást a koronavírus-járvány okozta károk fedezésére szolgáló helyreállítási alapból - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA csökkenő oltási kedvre válaszul csütörtöktől mobil oltócsoportok buszokkal járják a belga főváros utcáit a koronavírussal szemben még nem védett felnőtt lakosság beoltására. A brüsszeli régióban működő tíz oltóközpont augusztus közepétől fokozatosan bezár, az oltást az általános és háziorvosok is végezhetik majd - közölte a belga sajtóra hivatkozva az MTI. Belgiumban 83,1 százalék kapott már legalább egy oltást.
Szerző(k): Szabó DánielKilenc új helyszínt - köztük a madridi Prado múzeumot ölelő kulturális térséget, európai fürdővárosokat és a kínai Kanton történelmi városrészét - vett fel a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA belga meteorológiai intézet újabb heves zivatarok kialakulására és áradások veszélyére figyelmeztetett: az országosan, de különösen a délkelet-belgiumi régióban lezúduló csapadék mennyisége egy-két óra leforgása alatt elértheti akár a 30 litert is négyzetméterenként - írja az MTI a belga sajtó nyomán.
Szerző(k): Szász Péter