Ha valakinek úgy tűnne, hogy az űrhajózás a tudomány szolgálata mellett a nemzeti büszkeség jelképe, nagy nemzeti vállalkozás és nem mellesleg politikai haszonnal is kecsegtető PR-akció - tökéletesen jól látja. Nézzük csak meg Lengyelországot - ott egyenesen egy kormánypárti képviselő házastársa került földkörüli pályára.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsKapu Tibor megható üzenetet küldött az űrből, magyarul köszönte meg hazája, családja és barátai támogatását, hangsúlyozva: „A világűr mindenkié, a Föld pedig egyetlen.”
Szerző(k): Benkó EszterA tervek szerint összesen 14 napot tölt el Kapu Tibor és csapata a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahova ha minden jól megy, holnap délután egy óra környékén ér fel a legénység.
Szerző(k): Z. B.Kapu Tibort, Peggy Whitsont, Shubhanshu Shukla-t és Sławosz Uznański-Wiśniewski már az űrkapszulában várják a fellövés megkezdését. A kapszulát már elkezdték betölteni üzemanyaggal, valamint átvizsgálták a részeit.
Szerző(k): Benkó EszterMagyar idő szerint június 25-én reggel 8 óra 31 perckor indul a világűrbe Kapu Tibor, aki 45 év után az első magyar űrhajósként lép a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom-4 küldetés keretében. Élő közvetítés a YouTube-on.
Szerző(k): T. E.Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) újabb halasztást rendelt el az Axiom 4 űrmisszió indításánál, hogy alaposabban megvizsgálhassa a Nemzetközi Űrállomás működését.
Szerző(k): T. E.Legkorábban a hétvégén startolhat az űrhajós misszió. Addig a legénység karanténban marad Floridában.
Szerző(k): G. É.A Zvezda modulban észlelt szivárgást elhárították, illetve a SpaceX csapata is kijavította a Falcon 9 hordozórakétánál jelentkezett hibát.
Szerző(k): V. Á.