2020. decembere és 2021. novembere között az égetett szeszes italok forgalma meghaladta a 124 milliárd forintot, amely 18 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az értékesített mennyiség 12 százalékkal nőtt, azaz közel 219 ezer hektoliter került a vásárlók kosarába - írja az mfro.hu a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe nyomán.
Szerző(k): Szász PéterVannak olyan boltok, ahol a Szép-kártya terhére alkoholt is lehet vásárolni. Bár a kormány ezt így nem engedi, ha a cég tevékenysége között szerepel az éttermi vendéglátás, akkor nincs mit tenni - derül ki a 24.hu cikkéből.
Szerző(k): Szász PéterRekordmennyiségben pezsgőztek az emberek a világjárvány alatt, annak ellenére, hogy több tízezer bár és étterem a pandémia alatt hetekig zárva tartott.
Szerző(k): Tér DiánaMegnyílt Nagy-Britanniában az első olyan Aldi-üzlet, amelyben a vásárlók csak bepakolnak a kosárba és már távoznak is.
Szerző(k): Molnár CsabaA pandémia alatt sorban zártak be a kocsmák és a pubok Angliában, de ez nem szegte kedvét a helyi lakosoknak. Inkább otthon isznak, ahol nincs záróra: észrevétlenül, de az alkoholfogyasztás ideje és mennyisége is fokozatosan megnőtt a szigetországban.
Szerző(k): Tér DiánaAz UNnesco világörökségi listáján 1987 óta megtalálható - Nógrád megyei település - Hollókő rendhagyó lépést tett: saját sört készíttetett.
Szerző(k): Csernátony CsabaTöbb mint 180 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt - írta meg az Országos Mentőszolgálatoktól kapott információk alapján az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgyre többen nyúlnak cigarettához Németországban, de szerencsére egy pozitív trend is felütötte fejét: egyre több tini tudatosan nem gyújt rá, ami némi optimizmusra adhat okot.
Szerző(k): Tér Diána