„Benne van a pakliban, hogy valaki külsős véletlenül behozta a ragadós száj- és körömfájás vírusát, de az is benne van, hogy valaki szándékosan tette ezt. Egyiket sem tudom kizárni. Azon dolgozunk, hogy minél hamarabb visszatérjünk a normális kerékvágásba, és az EU-tagállamok körülöttünk feloldják a piackorlátozásokat” – hangsúlyozta az Economxnak Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke.
Szerző(k): Vígh GáborA kertművelési tudás elvesztése komoly akadálya lett az önellátásnak – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter, aki szerint újra meg kell tanulnunk, hogyan lehet a földből megélni. A háztáji gazdálkodás nemcsak élelmiszert adhat, hanem közösségeket is építhet, sőt segíthet enyhíteni a vidéki szegénységet, szociális problémákat. Boczán Viktor, a Provident vezérigazgatója elmondta: a felnőtt lakosság 6 százaléka teljesen kiszorul a pénzügyi piacról, nincs olyan hitelező, akitől pénzügyi segítséget tudnának kapni, nekik a kiskertprogram kiugrási lehetőséget biztosíthat.
Szerző(k): Horváth BalázsRendkívüli kihívásokkal kell megküzdenie az agráriumnak, hiszen egymás után jelennek meg az állatbetegségek, éppen ezért állami támogatásban részesítik a víziszárnyas-tartókat, akik vállalják, hogy három évig nem termelnek – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Szerző(k): EconomxA történelmi jelentőségű fejlesztésnek köszönhetően Hortobágy legnagyobb összefüggő vizes élőhelye a vízkormányzás és az extenzív akvakultúra biztosításával hosszú távon is megőrizheti páratlan természeti értékeit és gazdag madárvilágát.
Szerző(k): Z. B.Az agrárminiszter egy háttérbeszélgetésen tételesen cáfolta az interneten terjedő összeesküvés-elméleteket, valamint arra kérte a lakosságot, hogy válasszák a magyar termékeket, amelyek teljesen biztonságosak. Nemes Imre, a Nébih elnöke kiemelte, hogy a vírus az emberre nagyon kevéssé veszélyes.
Szerző(k): Vermes ÁdámA MOSZ szerint az NGM egyes élelmiszerek árának szalmaláng életű csökkentéséért hajlandó veszteségbe hajszolni a teljes élelmiszer termékpályát.
Szerző(k): EconomxÚj pályázatot ír ki az Agrárminisztérium a száj- és körömfájás vírus miatt előállt helyzet kapcsán: támogatást nyújtanak az állattartó telepeknek az állategészségügyi és járványügyi infrastruktúra fejlesztéséhez.
Szerző(k): G. É.Szinte valamennyi hazai település esetében beszélhetünk felújításra szoruló önkormányzati útról, hídról, járdáról, gyalogos-átkelőhelyről - így indokolta a kormányzat, miért van szükség most a 10 milliárd forintos támogatási csomagra.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba