Az Európai Unió nem fecsérelheti el az erejét apróságok szabályozására, csak az olyan nagy jelentőségű ügyekkel szabad foglalkoznia, mint a külső határ védelme - hangoztatta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a párt hagyományos hamvazószerdai nagygyűlésén az MTI szerint. A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és az ellenzéki Zöldek szónokai bírálták, a szintén ellenzéki, jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője pedig üdvözölte a magyar kormány politikáját a migrációval foglalkozó kampány körüli vitával összefüggésben a hagyományos hamvazószerdai politikai gyűléseken.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA német szövetségi parlament (Bundestag) egyik alelnöke szerint több százezer eurós pénzbüntetést kaphat a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), ha bebizonyosodik, hogy szabálytalanul jutott támogatáshoz a 2017-es választás kampányában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsak az tartja össze a nagykoalíciós német kormányt, hogy a konzervatívok és a szociáldemokraták is félnek a bukástól. A mérsékelt politikai centrum a radikális bal- és jobboldal harapófogójába kerülhet.
Szerző(k): Komócsin SándorSzembehelyezkedik a német állammal az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali német ellenzéki párt - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter egy pénteki interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy közös európai menekültügyi rendszert kell kiépíteni, amelynek része a migránsok "elosztási mechanizmusa" - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA német kormánykoalíciót vezető konzervatív uniópártok támogatottsága egy százalékponttal gyengült, a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pedig ugyanekkora mértékben erősödött a menedékkérők visszafordításáról szóló koalíciós vita idején - derül ki abból a felmérésből, melynek eredményét szombat éjjel tette közzé az n-tv német hírtelevízió.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbben szavaznának Németországban a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártra, mint a Német Szociáldemokrata Pártra (SPD) - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA német konzervatívok és szociáldemokraták vezetői nem olyan innovatív koalíciós szerződést készítették elő, amellyel fellelkesíthetnék pártjaik tagságát, inkább az óvatosságot választották. A kancellárnak nem kis gondot okoz majd, hogy kihozzon valamit új kormányzásából.
Szerző(k): Komócsin SándorA szociáldemokraták (SPD) kapták a legtöbb szavazatot a németországi Alsó-Szászország tartományban vasárnap rendezett előrehozott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az első eredménybecslések szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna