A munkába járáshoz BKK- és Volán-bérletet vásárol a budapesti munkavállaló vidéki munkahelyére utazáshoz. Megtérítheti a munkáltató mindkét bérletet 100 százalékban? – kérdezte az Adózóna.hu egyik olvasója. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértő válaszolt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA dolgozók a napokban kapják meg emelt fizetéseiket, miután a kormány és a szociális partnerek tavaly decemberi megállapodásának köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum bruttó összege - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Pénzügyminisztérium (PM) azt szeretné elérni, hogy minden érintett már januárban igénybe tudja venni a neki járó adókedvezményeket, és így a fizetése már januárban is több lenne a kedvezmény összegével - mondta Izer Norbert, a tárca adóügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón az MTI szerint. Gondot jelent, hogy több tízezer dolgozó késve adja le a szükséges nyilatkozatot, például a családi kedvezmény igénybevételéhez.
Szerző(k): Domokos ErikaA gyermeket nevelők és a fiatal házasok minél előbb töltsék ki a nyilatkozatot munkáltatójuknál. Az adókedvezmények összegével ugyanis már a januári fizetés is több lehet, ennek ellenére mégis több tízezren felejtenek el nyilatkozni róla - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM).
Szerző(k): Domokos LászlóAz idei évtől - azaz a jövő évi szja-bevallásokban - több nőket érintő betegség után is adókedvezményt lehet érvényesíteni az Index szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Erzsébet-utalványok forgalmazásának beszüntetése, valamint a juttatások meghatározott körére a korábbi adókedvezmény megszüntetése sem veszi el a munkaadók kedvét a béren kívüli juttatásoktól - véli az Edenred.
Szerző(k): Domokos LászlóA különböző adókedvezmények igénylése már elektronikusan is megoldható a NAV alkalmazásával.
Szerző(k): Csernátony CsabaA gyermeket nevelő családok a szokottnál korábban, még a karácsonyi ünnepek előtt, legkésőbb jövő csütörtökig megkapják a decemberi családtámogatásokat: a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást.
Szerző(k): Domokos László