Ha mindkét szülő dolgozik, akár 1,6 millió forintot is visszakaphatnak jövőre az szja-ból. Erről beszélt a hvg.hu szerint Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója az M1-en az Orbán Viktor által szerdán bejelentett, gyerekek után járó, 2022-es szja-visszafizetéssel kapcsolatban.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országgyűlés kedden elfogadta az adótörvény-módosításokat tartalmazó törvényjavaslatot, így átment az a javaslat is, amely szerint az újonnan létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítványi vagy egyházi fenntartásban lévő egyetemeknek, illetve a fenntartójuknak nyújtott támogatás 300 százalékával csökkenthető a társasági adóalap.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyre többen készülnek tudatosan az időskorukra – közölte a K&H. A társaságnál az idei év első négy hónapjában 43 százalékkal több nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban.
Szerző(k): Herman BernadettÓriási adókedvezménnyel nyúlna a hóna alá a kormány a frissen alapult egyetemi alapítványoknak a taóhoz hasonló támogatás azonban a sporttámogatáshoz hasonlóan utat nyit az adósvindlizés előtt.
Szerző(k): Komócsin SándorÚjabb sikeres évet zárt Rákay Philip 2017 szeptemberében alapított Norton Consulting Zrt.-je: 540 millió forintos árbevétellel és 392 milliós eredménnyel zárt. Adót nem fizetett. A tulajdonos 200 millió forint osztalék kifizetéséről döntött.
Szerző(k): Domokos ErikaSok veleszületett vagy szerzett betegséggel, életmódot befolyásoló sérüléssel járó embernek jár adókedvezmény. Ezt akár utólag is igényelhetik az érintettek, de sokan nem lépnek a pénzükért.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar kormány nem fogadja el a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne - mondta a cégeket érintő egységes társasági-adókulcs bevezetésének tervéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Párizsban, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megválasztott főtitkárával.
Szerző(k): Domokos ErikaNagyjából 240 ezer ember mentesülhet idén az szja-fizetés alól. Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti a kedvezményeket az szja-bevallásában - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna