A Magyarországon is jelen lévő, vezető német védelmi csoport beszáll a számára eddig ismeretlen haditengerészeti üzletágba is: a Rheinmetall hétfőn bejelentette, hogy felvásárolja az évszázados múltra visszatekintő Lürssen hajógyártót, ezzel négy gyárral bővül a fegyverkonszern portfóliója a német partokon.
Szerző(k): EconomxMeglepő adatokkal szolgált az idei első negyedévet illetően az Eurostat, hiszen a magyar piacon mindössze 1,5 százalékkal emelkedett a lakáspiaci tranzakciók száma 2024 hasonló időszakához képest, ez pedig a visszaesést produkáló Írország, Málta és Ciprus után a negyedik legrosszabb statisztika 17 európai ország közül. Mindez azért meglepetés, mert az év eleje itthon a közbeszédben épp arról szólt, hogy nagyon erős az érdeklődés, amit újabb intézkedések is támogattak. Azonban a jelek szerint ez sem mozgatta meg igazán a lakáspiacot, inkább csak az érdeklődés volt erős, kevésbé tükröződött ez tranzakciókban.
Szerző(k): Farkas TiborAz idei nyitó negyedévben eddig elég szerény teljesítményt hozott tető alá az ingatlanpiac Magyarországon. Az OTP Ingatlanpont szerint a valós statisztikák egész más képet festenek a várakozásokhoz képest.
Szerző(k): EconomxA borsodi nagyközség augusztustól él a települési önazonosságot védő törvény adta joggal, és feltételekhez köti a házvásárlást, noha évente átlagosan tíz ingatlan adás-vételi ügylet történik a községben.
Szerző(k): T. E.2021 óta ez volt az első alkalom, hogy a jelentéstevő uniós országok többsége az éves lakáseladások növekedéséről számolt be.
Szerző(k): Farkas TiborAz amerikai elnök elújságolta, hogy „nagyon gazdag emberek” egy csoportja megvenné a Bytedance videoalkalmazását. Donald Trump reméli, hogy a megállapodást jóváhagyja a kínai elnök.
Szerző(k): G. É.Bár július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely lehetővé teszi a betelepülés korlátozását, az önkormányzatok többsége nem készül élni a lehetőséggel, sokan tartanak a perektől, mások szerint inkább fejlesztésekre lenne szükség.
Szerző(k): T. E.Tavaly 38 százalékkal több tranzakció keretében 25 százalékkal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2023-ban, miközben átlagosan 5,9 százalékos drágulást regisztráltunk a termőföldpiacon. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2024-re összességében már átlagosan négyszeresére növelte árát. Várakozások szerint a földpiac élénkülése idén töretlen marad, ugyanakkor a klímaváltozás egyre erőteljesebben differenciálja a keresletet és az árszinteket.
Szerző(k): H. B.