A 2023. évi 2,112 millió forintról tavaly 2,236 millióra, 5,9 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára a NAV előzetes adatai szerint. A legjobban (20 százalék) Veszprém vármegyében nőttek az árak, majd jócskán lemaradva Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna következnek 10 százalék körüli drágulással. A lista másik végén Békés és Csongrád-Csanád vannak 2-3 százalék közötti csökkenéssel.
„A legdrágább termőföld átlagára 2024-ben Pest vármegyében volt 2,833 millió forintos hektárárral, s még Hajdú-Bihar és Tolna lépi át a 2,7 milliós szintet. Továbbra is a nógrádi földek a legolcsóbbak; egyedül itt nem éri el az 1,4 millió forintot az átlagos hektárár” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.
Művelési áganként vizsgálva, 2024-ben a szőlőterületek 5,6 százalékkal, a szántók 2,4 százalékkal, míg az erdőterületek 1,5 százalékkal drágultak. A gyep és kert-gyümölcsös kategóriában ugyanakkor nagyjából 1-2 százalékos csökkenést mutatnak a számok. (Az 5,9 százalékos összesített országos termőföldár-növekedés úgy adódhatott, hogy 2023-hoz képest, a tavalyi előzetes adatok alapján pont az erőteljesebben drágulók javára módosult az ötféle művelési ág forgalmon belüli súlya.)
Növekvő forgalom, kisebb eladott földterületek
A termőföld-piac tavaly látványosan élénkült. Az előzetes adatok alapján, a megelőző évi 29,1 ezerről – azzal időarányosan – 2024-ben 40,1 ezerre, mintegy 38 százalékkal nőtt az adásvételek száma. A tranzakciószám – Baranya vármegyével nem számolva, ahol vélhetően a több éve elmaradt forgalmi adatok tavaly megindult feldolgozása torzítja a mutatót – Hevesben nőtt leginkább, 137 százalékkal. Mivel azonban egy évvel korábban itt csökkent a legnagyobb arányban a forgalom, a bázishatás is szerepet játszik ebben. Visszaesést sehol nem látunk, viszont Nógrádban darabra ugyanannyi volt az adásvételek száma időarányosan 2024-ben, mint egy évvel korábban.
A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva 25 százalékos a növekedés 2024-ben, időarányosan. Az eladásban érintett földterület növekedése tehát elmarad a tranzakciószám emelkedésétől, azaz átlagosan kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2023-ban. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2024-ben, az eddig beérkezett, szűrésen átesett adatok alapján 46,2 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.
Előzetes adatok alapján, a legnagyobb területet, mintegy 4,8 ezer hektárt tavaly Bács-Kiskun vármegyében értékesítették. A másik véglet ismét Komárom-Esztergom vármegye mindössze 415 hektárral. Az eladott termőföld-terület négy vármegyében csökkent, a legnagyobb mértékben, egyharmadával Veszprémben. A legjelentősebb növekedés pedig Baranya után Hevesben (84 százalék) és Hajdú-Biharban (71 százalék) detektálható.
Az országos forgalom bő 70 százalékát adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 32 százalékkal nőtt tavaly a forgalom; a NAV szűrt, előzetes adatbázisa szerint nagyjából 32,9 ezer ha volt az eladott szántóterület mérete 2024-ben. A kert-gyümölcsös kategória esetében ennél is jóval nagyobb, 74 volt a bővülés, míg az erdőterületeknél +3 százalék a változás. Gyepterületek esetében viszont 8 százalékos csökkenést látunk. A szőlőterületek adatszolgáltatása technikai okokból hiányos volt 2023-ban, így nem meglepő az itteni kiugró növekedés.
14 éves távlatban négyszeres nominális drágulás
A termőföld több évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. Ahogy a 2008-ban indult gazdasági világválság idején, úgy a koronavírus járvány miatt megváltozott környezetben is ellenállónak bizonyult. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan közel négyszeresére növelte árát 2024-re.
„Az idei kilátások alapján a földpiac élénkülése töretlen marad. Az Agrárminisztérium a napokban jelentette be, hogy mintegy tizenháromezer hektár tíz hektárt meghaladó állami földterületet kínál értékesítésre a gazdáknak, és az árverésekre július hónapban kerül sor. Emellett a generációváltást elősegítő, a gazdaságátadást és a fiatal gazdákat támogató pályázatok is meghirdetésre kerülnek a KAP Stratégiai Terv keretében, melyek hosszabb távra biztosíthatják a keresleti oldal erősödését” – mondta Szabó István, az OTP agrárgazdasági értékesítési igazgatója.
Mindeközben az elmúlt évek tapasztalatai alapján a klímaváltozás egyre erőteljesebben hat a termőföldpiacra és a haszonbérleti díjakra is, ami miatt az öntözött, vagy öntözésre alkalmassá tehető területek iránt nagyobb lesz a kereslet, ami ezen területek jelentősebb árnövekedésével fog együtt járni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat